Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Építkezés biztonságban

| Czetin Zoltán | Panoráma

Fontos, hogy mindig bezárjuk a lakásunk ajtaját, ne hagyjunk értéket az autóban – alapszabályok, amiket be kell tartani. Épp ilyen alapvetés az is, hogy az építkezésen is ügyeljünk értékeinkre!

Itt a tavasz, az utóbbi hetekben fellendült Sopronban is az építőipar, egyre több ház, lakás nő ki a földből. Az építkezések pedig „jó terepet” adnak a bűnözőknek is. – Több olyan esetben is kellett intézkednünk, amikor épülő házból loptak el értékeket ismeretlenek – kezdte Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság őrnagya, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. – Volt olyan családi ház, ahonnan sarokcsiszolót, fúrót, szerszámkészletet vittek el több tízezer forint értékben, egy társasházépítésnél pedig fali kazánokat, klímákat lovasítottak meg. Itt több millió forintos kár keletkezett.

Fontos, hogy az építkezéseknél is védjük az értékeinket. A drága gépeket, eszközöket ne hagyjuk a telken! Térfigyelő kamerákkal sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a lopásokat, ahogy egy ugatós kutya, mozgásérzékelős lámpa is elveheti a tolvajok kedvét.

Az építkezések mellett ügyelni kell a kerti tárolók, faházak védelmére is. – Ezeket is mindig alaposan be kell zárni – tette hozzá az őrnagy. – Hasznos lehet, ha a zár mellett egy komolyabb lakat is van az ajtón, illetve a mozgásérzékelő lámpa itt sem árt. 

Kapcsolódó cikkek