Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Eloltották a tüzet a Fertő tó partján

Eloltották a tüzet a Fertő tó partján

| Munkatársunktól | Panoráma

Eloltották a tüzet a Fertő tó partján Fertőrákosnál cölöpökön álló nádfedeles házaknál, a 21 épületből tíz teljesen megsemmisült, senki sem sérült meg - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón szerda délután.

18. 04 -A helyszínen reggel óta jelen volt dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere, valamint a helyszínre érkezett Széles Sándor kormánymegbízott is. 


Sallai Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta: az egyik házban keletkező tűz az erős szél miatt gyorsan terjedt. A házban felújítási munkálatok voltak, de a tűz okát vizsgálat deríti majd ki.

A lángok megfékezésében hatvan hivatásos tűzoltó vett részt, többi között Sopronból, Kapuvárról, Csornáról, Győrből, Szombathelyről és Sárvárról érkeztek. Munkájukat mintegy 15 önkéntes tűzoltó segítette, Fertőrákosról, Harkáról és Nagycenkről.

Sallai Péter kitért arra is, hogy osztrák tartományi tűzoltók is segítették a magyar tűzoltók munkáját, miután a partról meglátták a tüzet.

 Az MTI tudósítója a helyszínen egy osztrák tűzoltóhajtót és több osztrák hatósági jelzésű tűzoltóautót is látott.

Széles Sándor megyei kormánybiztos, a megyei védelmi bizottság elnöke "armageddoni" látványról beszélt. Elmondta, hogy van még olyan tulajdonos, aki egyelőre nem is tudja, hogy az ingatlana megsemmisült.

Tudomása szerint az ingatlanok biztosítva voltak, mivel az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal kötött mederhasználati szerződés kötelezi erre a tulajdonosokat. 

Az oltási munkálatok alatt a soproni önkormányzat vizet és ételt vitt a helyszínre, de önkéntesek is vízzel segítették a tűzoltók és a rendőrök munkáját - tapasztalta az MTI tudósítója. 

15. 10 - A 21 nádfedeles ház közül 11 már leégett a Fertő tó partján Fertőrákosnál, a többit a tűzoltók próbálják megvédeni a tűztől - jelentette az MTI tudósítója szerda délután a helyszínről.

Az oltásban 60 hivatásos és 15 önkéntes tűzoltó vesz részt, előbbiek például Kapuvárról, Csornáról, Győrből, Sárvárról, Szombathelyről és Lébényből, az utóbbiak a környező településekről - Fertőrákosról, Harkáról, Nagycenkről - érkeztek. A füstöt észlelve az osztrák tartományi tűzoltók egy hajóval érkeztek a helyszínre, ők is segítenek a tűz elfojtásában.


13. 00 - A riasztást ötös kiemelt fokozatúra emelték.

A szerdán délelőtt keletkezett tűz gyorsan átterjedt a mellette álló, szintén nádtetős faházakra. A soproni és a kapuvári hivatásos tűzoltók több víz-és habsugárral kezdték meg az oltást. A fertőrákosi önkéntes tűzoltók egy tűzoltóhajóról segítenek. Észlelve a füstöt megérkeztek az osztrák tartományi önkéntes tűzoltók is, de beavatkozásukra egyelőre nincs szükség, jelenleg biztosítják a helyszínt.

Három ház már teljesen leégett, a negyediknél és az ötödiknél jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Az oltást nehezíti a nagy szél. Az egységek az oltás közben találtak egy embert a vízben, akit kimentettek és átadtak a mentőknek. Információk szerint a kimentett ember nem sérült meg - tudatta a katasztrófavédelem.

Korábban írtuk:

 A soproni és a kapuvári hivatásos tűzoltók több vízsugárral kezdték meg az oltást.

A fertőrákosi önkéntes tűzoltók egy tűzoltóhajóról segítenek és megérkeztek a helyszínre az osztrák tűzoltók is ugyancsak egy tűzoltóhajóval. Az egységek az oltás közben egy embert találtak a vízben, akit kimentettek és átadnak a mentőknek.

A nagy hőterhelés és az erős szél miatt a rajok vízköddel védik a szomszédos épületeket - közölte a katasztrófavédelem szerdán.

Kapcsolódó cikkek