Elhunyt Taschner István

| Munkatársunktól

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után október 21-én hetvenöt éves korában elhunyt Taschner István borász, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Lelke üdvéért lapunk megjelenésének napján, október 30-án, szerdán 16 órakor mondanak engesztelő szentmisét a soproni Árpádházi Szent Margit-templomban. A temetést szűk családi körben tartják, és kérik a részvétnyilvánítás mellőzését.  

A kertészmérnök, növényvédelmi szakmérnök végzettségű Taschner István 1967-ben került az akkori Haladás Termelőszövetkezethez mint szőlészeti brigádvezető, majd a Dózsa tsz.-nél egészen 1987-ig szőlészeti és borászati ágazatvezető volt. Ezt követően a Soproni ÁFÉSZ alapította szőlőtermesztői szakcsoport elnöke lett, 1996 óta hegybíró, 2009 óta a hegyközségi tanács elnöke.

A Soproni borvidék és a kékfrankos szőlőfajta megismertetéséért és a város szőlész–borász hagyományainak őrzéséért, az új technológiák kutatásáért és azok hazai alkalmazásának elősegítéséért Sopronért Emlékéremben részesült.

Taschner István rendszeresen nyilatkozott lapunknak, a szőlészeti–borászati témákban mindig készségesen segített munkatársainknak. Tette ezt a közelmúltban is, amikor a szüretről terveztük helyszíni riportot készíteni. A szíve csücske volt a Soproni borvidék, folyamatosan szervezett borversenyeket, akármerre is járt – legyen az külföld vagy belföld –, mindig a soproni kékfrankost népszerűsítette.

Teljes verzió