Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Cserbenhagyót keresnek

| Cziráki Viktória | Panoráma

Két kerékpáros-gázolás történt a közelmúltban Sopronban. Mindkét vétkes sofőr elhajtott a helyszínről, cserbenhagyva a sérült áldozatot. A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.

A Kossuth Lajos utcai órás kör­­­­­­­­forgalomnál március 3-án egy biciklis az úttesten anélkül próbált meg átkelni, hogy leszállt volna a járművéről. Miközben áthajtott a gyalogátkelőn, elgázolta egy arra hajtó autós. A sofőr a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Korábban, még február 28-án este 7 óra előtt nem sokkal ha­­sonló eset történt, a Vándor Sándor utca és a Som­­fal­vi utca ke­­resz­­te­­ződésében: ott egy másik autós nem adta meg az elsőbbséget, és elütött egy kerékpárost, aki elesett és megsérült. Ez az autós is megállás és lassítás nélkül ment tovább.


– Az első esetben a kerékpáros szabálytalan volt, mert le kellett volna szállnia, és azt tolva kelhetett volna át az úttesten. Az autós a baleset bekövetkeztét tekintve vétlen volt, ugyanakkor a segítségnyújtás elmulasztásával bűncselekményt követett el, amit két évig terjedő szabadságvesztéssel büntet a jog – mondta el a Soproni Témának Kovács Miklós rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője. – A má­­­sik esetben az autós okozta a balesetet, plusz itt is megvalósult a segítségnyújtás elmulasztása, így összesen három év is lehet a rá kiszabható büntetési tétel.

Kovács Miklós kiemelte: saját biztonságuk érdekében a biciklisek járdán, gyalogosátkelőn ne kerékpározzanak! Ha így kelnek át, nincs elsőbbségük. – Körforgalomba biciklivel is be lehet hajtani, ahol nem tiltja a KRESZ, és a többi járműhöz hasonlóan jelezni kell kihajtási szándékunkat. Az egyirányú utcákban csak ott lehet forgalommal szemben kerékpározni, ahol ezt a KRESZ táblával engedélyezi. A láthatósági mellény nem kötelező, de sö­­tétedés után ajánlott a viselése, a bicikli lámpáit is kapcsoljuk fel ilyenkor! Bukósisakot pedig mindenkor érdemes használni.

Kapcsolódó cikkek