Nagy szenzáció volt 1928-ban az első telefonfülke, akkori szóhasználattal élve telefonbódé felállítása Budapesten, a Váci úton. Sopronban hét évvel később, 1935 januárjában a Deák téren létesítették az első telefonfülkét. A telefonáláshoz pénzt kellett bedobni a készüléken lévő nyílásába, majd amikor már nem egy, hanem több pénzérmére volt szükség, megjelent a tantusz, az előre megvásárolható érme.

Mivel a hatvanas, hetvenes, de még a nyolcvanas években is csak komoly protekcióval lehetett otthoni telefonhoz jutni, ezért a telefonfülkéknek igen fontos szerepük volt. Az 1990-es évek elején 30 ezer telefonfülke volt az országban, ekkor jelentek meg azok a nyilvános állomások, melyek előre megvásárolható telefonkártyát is elfogadtak. Különösen a Balaton partján, a külföldiek körében volt népszerű a chipes telefonkártya, így sokszor hosszú sorok kígyóztak egy-egy fülke előtt. A telefonkártya lassan nélkülözhetetlen, mindennapi használati tárggyá vált, havonta közel félmilliós számban jelentek meg új kártyák, melyek a gyűjtői szenvedély legdivatosabb célpontjává is váltak.

A mobiltelefon megjelenésével, majd tömegessé válásával a telefonkártyával együtt a telefonfülkék szerepe is egyre inkább háttérbe szorult. Jelenleg mintegy ötezer nyilvános állomás van az országban, a készülékek körülbelül 90 százaléka számít fülkének, a többi kórházakban, közlekedési csomópontokon és bevásárlóközpontokban található. Havonta átlagosan kevesebb, mint fél óra az egyes nyilvános készülékek használati ideje, tudtuk meg a Magyar Telekomtól. Hogy akkor miért árválkodik a Széchenyi téren, egyúttal a vandálok célpontjaként is a klasszikus pénzbedobós, zöld–sárga telefonfülke? Azért, mert törvény kötelezi a Magyar Telekomot arra, hogy szolgáltatási területén háromezer lakosonként legalább egy nyilvános telefonállomást működtessen, legalábbis egyelőre, ugyanis a Telekom 2022. január 1-ig köteles a fülkéket fenntartani.

A Széchenyi téren lévő telefonfülkében már ritkán látni telefonálót.