Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Bánffy 150 konferencia
Dr. Tóth Imre múzeumigazgató Bánffy Miklós (kül)politikai magányossága címmel tartott előadást. Fotó: Pluzsik Tamás

Bánffy 150 konferencia

| Pluzsik Tamás | Panoráma

Gróf Bánffy Miklós születésének 150. évfordulója alkalmából konferenciát rendezett a felújított és hamarosan látogatható Múzeumnegyed központi helyiségében a Soproni Múzeum és a Magyar Történelmi Társulat.

– A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége néhány évvel ezelőtt meghirdette a Magyar Géniusz Programot. Ennek keretében azt tűzte ki céljául, hogy a magyar történelemben jelentős szerepet játszó személyiségek közül minél többet bemutasson a nagyközönségnek – kezdte dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója. – A mostani konferencia azzal a gróf Bánffy Miklóssal foglalkozik, akivel szemben, úgy gondolom, vannak adósságaink, hisz külügyminiszterként a soproni és Sopron környéki népszavazást előkészítő tárgyalások egyik meghatározó szereplője volt.


A résztvevőket és az előadókat dr. Farkas Ciprián köszöntötte. – Sopron a tekintetben is szerencsés, hogy nem vált áldozatává a trianoni békediktátumnak. Ezt azonban nem adták ingyen, ezért meg kellett küzdeni fegyverrel a nyugat-dunántúli felkelés során, illetve a tárgyalóasztal mellett – hangsúlyozta a polgármester. – Ez utóbbiban volt óriási szerepe gróf Bánffy Miklósnak, aki a kritikus időszakban a magyar külügyet irányította, aki szívesen fogadott személy volt a nyugat-európai politikai körökben, aki gróf Bethlen István kormányfővel együtt egy elszigetelt országot vezetett be az új európai rendbe.

Az első előadást ifj. dr. Bertényi Iván, a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatóhelyettese tartotta A Bánffy család és Bánffy Miklós gróf a dualista korszak politikai életében címmel. Az előadók között ott volt dr. Maczó Ferenc történész, az MTA „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport tagja, dr. Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központ intézetvezetője, dr. Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, akadémikus és természetesen házigazdaként dr. Tóth Imre, aki Bánffy Miklós (kül)politikai magányossága címmel tartotta meg konferenciazáró előadását.


Kapcsolódó cikkek

Új partnereket keres az ADS

Új partnereket keres az ADS

2023. 09. 13. | Köves Andrea

Vannak köztük tősgyökeresek, vidéki eredetűek és külföldi tulajdonúak – ami közös bennük, hogy változatos tevékenységüket Sopronban végzik. Sorozatunk...