Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Advent – várakozás a sötétben
Fotó: pixabay.com

Advent – várakozás a sötétben

| Bertha Ágnes | Panoráma

Egy hét, és a karácsonyfákon felragyognak a fények, csendes meghittséggel beköszönt karácsony estéje. Jézus születése a keresztény egyházak legnagyobb ünnepe – a húsvét mellett –, hagyományainkhoz híven ezúttal a katolikus egyház képviselőjét, Kálmán Imre városplébánost, esperest kértük karácsonyköszöntésre.

Kálmán Imre katolikus városplébános, esperes

– Az adventet sokan a várakozás idejének hívják, ami elsőre passzivitást sugall. Ennél kifejezőbb, ha a készület, az Úrjövet idejének nevezzük. Isten közelít az emberhez, karácsonykor a csoda befogadására készülünk. Isten mint transzcendens lény uralkodhatna a világon, de ő a legnagyobb alázattal érkezik az emberekhez: maga is emberré lett. Az adventben elhangzó ószövetségi jövendölések a teljes békét tárják elénk. Izajás próféta azt írta: „Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő.” (Iz 11,5). „Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall” (Iz 11,3). Fő tulajdonsága az igazságosság, amellyel minket is megítél, de közben irgalmasságával békét hoz. A béke maga az Istenben való létezés. Nincs kizárva senki ebből, ám a karácsony lényegét, tartalmát csak a hívő ember értheti meg. Reményvesztett világunkban az Isten által adott kisgyermek az egyetlen reményünk, minden eszköztelensége ellenére, aki ha ma születne, ugyanolyan kevesen hinnének benne, mint 2000 évvel ezelőtt.

A karácsony a legszemélyesebb titok. Mindenki személyes kapcsolatokra vágyik. Isten maga is őszinte kapcsolatra törekedett, amikor Fiát elküldte hozzánk. Ha a reménytelenségben is megvallom a hitemet, számíthatok Istentől a beteljesülésre.


Fotó: Filep István

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Egyszerre ismerős és új arc

Egyszerre ismerős és új arc

2026. 06. 24. | Köves Andrea

Sajátos varázs, izgalmas történelem, mesélő műemléki házak, üde erdei környezet: csak néhány azok közül a jellemzők közül, amelyek Sopront idézhetik....

Műszeres favizsgálat

Műszeres favizsgálat

2026. 06. 24.

Közel 250 fa műszeres vizsgálatát végzi el a napokban a Soproni Városüzemeltetési Kft. zöldterület-gazdálkodási divíziója – tette közzé Facebook-oldal...