Dr. Németh Ildikó, a Soproni Múzeum munkatársa, 15 évvel ezelőtt a XIX. századi soproni középfokú iskolákról írta a doktori disszertációját, ekkor került a látóterébe a tiszti leánynevelő. – Hasonló tiszti leánynevelő nem működött a mai Magyarország területén – kezdte a szerző. – Az 1944-es bombázás során súlyosan megrongálódott az épület, ezért elpusztult a teljes irattára, így komoly kihívást jelentett a történetének a megismerése. Szerzőtársam, dr. Závodi Szilvia történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum muzeológusa körülbelül velem egy időben kezdett a kutatásba. Míg én a soproni dokumentációt vizsgáltam át, ő interjúkat készített az iskola egykori oktatóival, diákjaival.

De hogy is kezdődött a tiszti leánynevelő története? Zah­radnik százados felesége, Bolza Matild 1850-ben szervezett gyűjtést az elhunyt tisztek leányainak. Ezután a Szent Orsolya-rend intézetében helyezték el az árvákat, majd 1869-ben megvásárolták a mai II. Rákóczi Ferenc utcában álló házat, ahova 1870-ben költöztek be az első növendékek. Egészen 1944-ig működött itt a tiszti leánynevelés, bár az első világháború után két évig szünetelt az oktatást.

A bentlakásos iskolában szigorú szabályok szerint nevelték a (10–18 év közötti) lányokat. Reggel 6.30-kor keltek, 21 órakor volt lámpaoltás. Délelőtt hat, délután további három tan­órát tartottak, több nyelven tanultak, zongoráztak, az etikettel is megismerkedtek, de részt vettek a város kulturális életében is.

– Az 1870-es megnyitás után folyamatosan bővítették az épületet, újabb szintek készültek el, 1884-ben pedig átadták a kápolnát, amelyet maga I. Ferenc József császár, magyar király avatott fel – folytatta dr. Németh Ildikó. – Az 1921-es népszavazáskor itt összesítették a voksokat és hirdették ki, hogy magyarok maradtunk. Kicsit emlékeztet a tiszti leánynevelőben zajló élet az Abigél című film világára. A diákok és az oktatók is egyenruhát hordtak, ezek közül nevezetes egy zöld kosztüm, amelynek spenót volt a gúnyneve. A lányok nem levelezhettek fiúkkal, vagy csak kivételes esetben – cenzúrázva.

Az utolsó tanítványokat 1944 októberében küldték haza az iskolából, ahol mind a két háború alatt hadikórházat rendeztek be. A második világháború után már nem tértek vissza a tanulók, az oktatás végleg megszűnt, később a ruhagyár vette birtokba az épületet.

Az egykori intézet emlékére 1992-ben az épület homlokzatán emléktáblát avattak, 1996-ban pedig ugyanitt márványtáblán örökítették meg a népszavazás eredményének kikiáltását is.