Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A régi idők játékai éltetik
– Több mint húsz évvel ezelőtt kezdtem az antik játékok gyűjtését – mesélte lapunknak dr. Hartl Éva. Fotó: Filep István

A régi idők játékai éltetik

| Köves Andrea | Panoráma

Dr. Hartl Éva egyetemi docens élete a játékok körül forog: a Benedek-kar intézetigazgatója játékpedagógiát is tanít a jövő óvodapedagógusainak, és szenvedélyesen gyűjti régi korok játékait.

Mintha egy varázsbirodalomba csöppenne az ember, amikor kiveszi a raktárban tartott dobozokból a gyűjtő a féltett kincseit: porcelánfejű babákat az 1900-as évek elejéről, babakocsikat, bölcsőket, dédszüleink macijait, múlt század eleji társas-, kártya- és régi lemezjátékokat, illetve még sok-sok szépséget.

– Több mint húsz évvel ezelőtt kezdtem a gyűjtést, az első kedves darabot, apukám egykori lánctalpas lemezjátékát nagymamám padlásán találtam – mondta dr. Hartl Éva. – Gyűjteményem második darabja nagymamám gyermekkori babája volt, innentől pedig már nem volt megállás, beleszerettem a régi játékokba. Mindez összefügg az oktatói munkámmal is, hiszen játékpedagógiát, játéktörténetet is tanítok, és neveléstörténettel is foglalkozom. Úgy érzem, hogy a régi játékok gyűjtésével értéket mentek, és egyben teremtek is. A többségükre bolhapiacokon bukkanok, de most már idősebb ismerősök is megtalálnak, hogy rám bízzák egykori kincseiket.


A játékok mindegyike más-más korszak mesélő „lenyomata”. A legrégebbi az 1800-as évek közepén készült, egy ritkaságszámba menő építőkocka, ugyanilyen különleges darab a Richter-féle antik kőépítő vagy az 1900-as évek elejéről származó társasjáték, amelyet egy szappangyár adott ki.

A gyűjtemény egy részét már láthatta a közönség időszakos kiállításokon, amelyeket nagy érdeklődés övezett, ám ahogy dr. Hartl Éva mesélte: legnagyobb vágya, hogy egy soproni, állandó kiállításon tekinthessék meg a családok a mesélő darabokat: – A gyűjteményem állandó kiállítás formájában történő közkincsé tételével, szerintem, egy újabb színfolttal gyarapodna a város. A kiállító térben sok-sok élménnyel gazdagodnának a látogatók. A tárlat tartalmas családi programok, interaktív történelemórák helyszíne lehetne. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek