A kitelepítettekre emlékeztek
Sopronbánfalván istentisztelettel, majd koszorúzással emlékeztek meg a helyi németek kitelepítésének 78. évfordulójáról.
1946-ban mintegy nyolcezer német polgárt telepítettek ki Sopronból. A 78. évfordulóra vasárnap Sopronbánfalván, az evangélikus templomban kétnyelvű istentisztelettel emlékeztek, majd a Hajnal téren, a kitelepítési emlékműnél folytatódott a program.
– A történelem számunkra tanító példa, ami ma is figyelmeztet bennünket, hogy a háború hazánknak semmi jót, csak szenvedést okozhat – mondta a helyszínen dr. Farkas Ciprián polgármester.
A beszédek után Sopron önkormányzata nevében a polgármester, valamint Mágel Ágost és Stöckert Tamás önkormányzati képviselő helyezte el az emlékezés virágait.