Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A hitelesség őrzői
A páneurópai piknik eseményeire emlékeztet a Várkerületen kiállított Trabant és az őrbódé is Fotó: Pluzsik Tamás

A páneurópai piknik 30. évfordulójára készül Sopron

A hitelesség őrzői

| Madarász Réka | Panoráma

A közelmúltban ünnepeltük a civilek napját. Számos nonprofit szervezet könnyíti meg városunkban is tevékenységével az önkormányzat munkáját, köztük a Pán­európai Piknik ’89 Alapítvány, amely a várossal együtt idén emlékezik meg az esemény 30. évfordulójáról.

A civilek napját elsőként 1998-ban tartották. A Civil Parlament a jeles nappal arra hívja fel a figyelmet, hogy a civilek, a civil szervezetek felelősségvállalása, társadalmi munkája, jelenléte jobbá teheti az élet számos területét. A Páneurópai Piknik ’89 Alapítványt 1998-ban jegyezték be.

– Az 1989. augusztus 19-i páneurópai piknik után igyekeztünk az évfordulókat méltóképp megünnepelni, de 9 évvel később – a politikai viszonyok megosztottsága miatt – úgy ítéltük meg, ez csak úgy lehetséges, ha létrehozunk erre a célra egy alapítványt – tudtuk meg dr. Magas László elnöktől.

– Az alapító és a kuratóriumi tagok az egykori szervezők és közismert személyiségek közül kerültek ki.

A civil szervezet célkitűzései közé tartozik az esemény történelmi hitelességének megőrzése. Szeretnék megismertetni az ifjúságot az akkori történelmi helyzettel, ezért számos kiadványt jelentettek meg, köztük a tízéves jubileumra készült Áttörés című könyvet, amelyet a 30. évfordulóra szeretnének újból kiadni.

– A 10. évfordulón az akkori kormány felkarolta a tevékenységünket, elkészült az emlékhelyhez vezető út is – folytatta az elnök. – Az évfordulókat Sopron önkormányzatával közösen szervezzük, céljainkat támogatja a Konrad Adenauer Alapítvány is. Nagy siker volt a 20. évforduló, amelyen Németország kancellárja, Angela Merkel is részt vett. Erre az alkalomra készült el Melocco Miklós Áttörés című szoborcsoportja, amely azt ábrázolja, amint egy rab népet egy másik rab nép kiszabadít a „börtönéből”.

2015-ben Európai Örökség címet kapott a Páneurópai Piknik Emlékpark. A 30. jubileum méltó megünneplésére a város már előkészítő bizottságot állított fel.

Kapcsolódó cikkek