Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A bölcsőde nem akadály
Ott jártunkkor a Csillag Családi Bölcsőde egyik csoportjában Balázs Angéla (b) és Knábel Erika kisgyermeknevelő vigyázott a gyerekekre. Fotó: Filep István

Sopronban 6 önkormányzati bölcsőde és több magánintézmény működik

A bölcsőde nem akadály

| Etzl Edgár | Panoráma

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos magánbölcsődei támogatásra a kisgyerekes szülők. A támogatást az álláskereső kismamák igényelhetik.

– Már több mint négyezer kismama munkába állását tette lehetővé a kormány által tavaly augusztusban bevezetett bölcsődei támogatás – tájékoztatott nemrég ­Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az intézkedés azoknak a munkába visszatérő szülőknek kedvez, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi, alapítványi, egyházi vagy munkahelyi minibölcsődében helyezik el, illetve gyermekfelügyeletet vesznek igénybe. Városunkban 6 önkormányzati bölcsőde működik összesen 357 férőhellyel. Ha ezek betelnek, akkor lehet igényelni a magánbölcsődei támogatást. Utóbbi intézmények is népszerűek, Sopronban hét családi bölcsődében 49 gyermeket, négy napközbeni gyermekfelügyeleten pedig további huszonnyolc gyermeket tudnak fogadni.

– Fertőhomokon lakunk, ahol nincs bölcsőde, én viszont már vissza akartam menni dolgozni – nyilatkozta lapunknak Kutenics Katalin. Az édesanya elmondta, mivel férje Sopronban dolgozik, így kézenfekvő volt, hogy ebben a városban keressenek bölcsődét kislányuknak. A 2 éves Réka jól érzi magát a Magocska Családi Bölcsődében, Katalin pedig azóta már talált munkát, így folyósítják számára a támogatást.

Népszerű a soproni Csillag Családi Bölcsőde Hálózat is, itt tavaly több szülő is kapott támogatást. – Amennyiben egész napos ellátást kérnek a szülők, a gondozás havi díja csupán néhány ezer forinttal haladja meg a támogatás összegét – mondta Kerkeniné Mihalkó Edit Eszter, a bölcsődék koordinátora. A Csillag Családi Bölcsőde Hálózat 2014 óta működik, fenntartója a Soproni Református Egyház. A három bölcsődéjükbe összesen 21 gyermek jár.

Új bölcsődék: Mint arról korábban beszámoltunk (Fejlesztés a gyerekekért, Soproni Téma, 2021. október 20.), az önkormányzat 86 férőhelyes bölcsőde építését kezdi meg a Hillebrand utcában, emellett folyamatban van egy 28 férőhelyes, katolikus bölcsőde kialakítása a Halász utcában. Az önkormányzati bölcsődékben féléves kortól fogadják a gyerekeket, az ellátás ingyenes, csak az étkezésért kell fizetni.

Kapcsolódó cikkek