A Sopronhoz leginkább illő évszak az ősz. Ha egyetlen szót kell hozzá társítani, akkor biztosan az egyik a bor lenne, de a szelídgesztenye is szerintem telitalálat. November elején, mindenszentek és halottak napja környékén egy egészen más évszakra eszmélünk. Ahogy a hűvös idő belopózik a városba, és a köd lágy fátyolként borul a Lövérekre és Sopronbánfalvára, úgy kezdődik az elmélkedés és merengő gondolatok időszaka. A soproniak hosszú, meleg kabátot magukra véve, a gesztenyeárusok füstös illatát magukba szívva, s olykor a forralt borral átmelegedve zárkóznak gondolataikba. Az utóbbi évtizedekben az utcakép már egyértelműen más lett. Régi fajta gesztenyeárussal nemigen találkozunk. Mintegy őszi mesében, úgy álltak a vaskályhaszerű, keréken tolható szerkezetükkel a Várkerületen. Bár ők eltűntek, de utódaik ma is árulják a Fő téren vagy a Várkerület pofás bódéiban a gyümölcsöt.

Hosszú ideig vita folyt: vajon mindig volt szelídgesztenye vidékünkön? Kezdetben török, majd ezt megcáfolva a római betelepítés állt szemben az 1960-as évek óta elfogadottá vált, őshonos elképzeléssel.

Csapody István botanikus a Soproni Szemle hasábjain 1959-ben foglalta össze mellette az érveket bizonyítékként. Később Mollay Károly levéltáros 1960-ban alátámasztva és egyetértve a cikkel hívta fel a figyelmet a gesztenye legkorábbi ismert említésére, amely szerint egy soproni harmincadvámhoz készített harmincadjegyzék is említi. Ez szerint Márton kalmár már 1487-ben kereskedelmi céllal vitt ki gesztenyét Sopronból. 1488. október 13-án például gesztenyét vitt ki, és két napra rá darócposztót hozott. Mindez erősíti bennünk a nemes nedű mellett a gesztenyével együtt töltött sok évszázad nimbuszát. Korunknál fogva emlékeinkben őrizzük a tanulóéveket, amikor a termelőszövetkezetekkel együttműködve az iskolások szőlőt és gesztenyét szüreteltek több napig iskola helyett. A munkáért járó pénz az iskolába került, amelyből akár osztálykirándulást is lehetett szervezni. A gesztenyét jellemzően Sopronbánfalván, a Fáber réten vagy az ágfalvi termelőszövetkezetben gyűjtötték, többnyire október elején. Szigorúan ellenőrizték, hogy senki ne vigyen haza belőle táskában, zacskóban nagyobb mennyiséget. Voltak, akik hatalmas zsebes nadrággal jöttek reggelente, amit megtömtek a marónival. A hatvanas–hetvenes években a cukrászok is szívesen átvették a szelídgesztenyét, így a kosztpénzt túlköltő egyetemisták bejáratott szokása volt, hogy elmentek a soproni erdőbe gesztenyét szedni, amit a Hoffmannál (egykori neves, kisvárkerületi cukrászda) leadtak jó pénzért. Ebből aztán tellett a cukrászdákban az „őszi slágerre” is, a tejszínhabos gesztenyepürére.

Tekintse meg kvízünket!