Az utóbbi évek sikerei elkényeztetik a kosárlabda helyi szerelmeseit, azonban már évtizedekkel ezelőtt is patinás könyv születhetett volna a sportág helyi históriájáról. Lapjain emlékezetes meccsekről, sportvezetőkről és legendás játékosokról olvashatnánk, akik valóban történelmet írtak. Tudjuk: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Így történt 1964-ben is, amikor a rendezvény végén mindenki elégedetlenül távozott, mert a gálának szánt kosárlabdameccs botrányosra sikeredett. Az átadott pályáról hitték, hogy hosszú időre megoldást jelent a sportág számára, de inkább évekre elhúzódó csapdahelyzetet eredményezett.

Az 50–60-as években is az elsőszámú sportág a kosárlabda volt Sopronban. Ennek ellenére két tornaterem mellett – a Széchenyi és a Berzsenyi – csak szabadtéri pályák álltak rendelkezésre. Salakos pálya volt az Ifjúság téren (ma ismét Paprét), valamint bitumenes terek, például a gépipari technikum pályája az Alsó-Lövérekben. A Berzsenyiben rendszeresen több száz ember maradt kívül a tornacsarnokon, így mihamarabb megoldást kerestek. Az 50-es évek második felében döntöttek arról, hogy az egykori hadapródiskola romokban álló fedett uszodáját kosárlabdacsarnokká alakítják. Az éveken át tartó felújítás pénzhiány miatt lassan haladt, majd próbáltak rohamléptekre váltani, hogy a megnyitóra minden elkészüljön. Ennek ellenére az öltözőket és egyéb munkákat is az átadást követően fejezték be. 1964. március 15-én a program fénypontja a Magyarország–Ausztria nemzetközi női válogatott kosárlabda-találkozó volt. Manapság elképzelhetetlen ilyen, de akkor bitumen borította az egykori medence felületét. A zsúfolásig megtelt csarnokot a közönség belehelte, így a lecsapódó pára csúszóssá tette a felületet. Valósággal korcsolyáztak a sportolók, és kérdéses volt az ütközések után, hogy a földre került játékosok tudják-e folytatni. A meccs szünetében tanácskozás is kialakult a játékvezetők, az edzők és az ügyeletes orvos között, hogy befejezzék-e a küzdelmet. Végül a játék mellett döntöttek, amely 71–50-es hazai győzelemmel zárult. Az ezt követő években az elesések és csúszkálások megelőzésére a játékosok lassították a tempót. Forgácsot és fűrészport szórtak a talajra, hogy javítsanak a helyzeten. Különösen a téli hideg hónapokban volt a legrosszabb a fűtetlen teremben a talaj nedvesedése. Mindenki tudta, hogy ilyen körülmények között színvonalas küzdelmet nem lehet látni. Időközben átadták az egyetemi csarnokot 1968-ban, majd az 1970-es évek elején teljesen felújították a Rákóczi csarnokot és környezetét. Korszerű pálya, fűtött mosdók és helyiségek álltak rendelkezésre. Akkoriban a szomszédságában elkészült a Lokomotív szálló és étterem is, amit csak Lokónak hívtak a soproniak.