Ma már retróesztétika, de akkor a haladás és modernitás ígéretét hordozta a szocializmus két leglátványosabb emléke: a május elsejei felvonulás és a neonreklámok sora a Várkerületen. A Nagy ABC csemegekosara, az OTP vagy a Totó–Lottó feliratok gázkisüléses fénye világvárosi hangulatot sugárzott, a felvonulások pedig a néphatalmat hangsúlyozták. Amikor beüt a nosztalgia, az agyunk radíroz: kisatírozza a sorban állást, a hiánygazdaság szürkeségét és a megalkuvásokat. Mi marad? A neonfények melegsége, a balatoni nyár szabadsága és az a kollektív biztonságérzet, ahol mindenki ugyanazt a szalámit ette, és ugyanazt a filmet nézte. Pont úgy nosztalgiázunk erről, mint a sorkatonai szolgálatról: ha jobban belegondolunk, a negatív élményeket is utólag kiszínezve, pozitív és vicces eseményként meséljük tovább egy-egy anekdotázás során.

Majális 1948. Fotó: Ismeretlen (Soproni Múzeum)

Jóllehet a gyári munkások számára kötelező volt a majálisi felvonulás, az igazsághoz hozzátartozik, hogy leleményes kifogásokkal sokan kibújtak e kényszerű teher alól. Az ünnepi készülődés már hetekkel korábban megindult: a párttitkár szállította a friss jelszavakat, melyeket a Központi Bizottság vagy a helyi sajtó az épp uralkodó széljárás szerint iránymutatásul közölt. Persze akadtak örök érvényű szólamok is, mint a „Békét a világnak!”. Az üzemek falai között a vállalati dekoratőrök iránymutatásával festették a vásznakat, és ácsolták a táblákat. A legimpozánsabb transzparensek súlyát többnyire a KISZ ifjai cipelték, miközben a menet élén a vállalat vezetői lépkedtek fegyelmezetten. A megfakult fotókon sokszor feltűnnek az egységes sportmezbe öltözött alakzatok: ők adták a vállalati sportkörök – mint a GYSEV-nek az SVSE vagy a korábbi Lokomotív – kosárlabdázóinak, vívóinak és labdarúgóinak sorait. A tömegből mindig elegánsan kitűntek a ruhagyár dolgozói, akik a saját kezűleg varrt, legújabb divatot követő ruhakölteményekben vonultak a tavaszi fényben.

Sokszor emlegetik az üzemben átvett sör–virsli jegyet, amit be lehetett váltani a felvonulást követő majálison. Akik előre megkapták, gyakran el sem jöttek a menetelésre, csak a végállomáson jelentek meg – ami az évtizedek folyamán változott: Váris, Erzsébet-kert, Bécsi-domb. Ennek megakadályozására a következő évben a munkásokat „kicselezve” csak a felvonulás végén osztották ki a jegyeket. Gyakran vita tárgya volt, hogy ki vigye a zászlókat. Aki a megúszásra ment, az útközben odaadta a társának a zászlót, hogy a szükség miatt meg kell keresnie a mellékhelyiséget, aztán vissza már nem jött. Előfordult, hogy a kezdetben hatalmas vállalati csoport a menetelés végére elfogyni látszott, mert az éppen megfelelő szakaszon „meglógtak” a mellékutcában az emberek. Véget nem érő sorát szokták emlegetni a megúszásnak.

Mégis édes a nosztalgia, ahogy a múlt emlékké szelídül. Szívesen idézzük fel a bécsi-dombi majálisokat: gyerekként a ringlispílt, a céllövöldét, a kapszlis pisztoly és a sok-sok lufi varázsát. A negatívumok ellenére is így van jól, mert jó érzéssel tölt el bennünket!

https://www.facebook.com/scarbantiaue

Tekintse meg kvízünket!