Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nemcsak mester, mentor is volt...
Prof. dr. Nikolics Károly volt a soproni Patikamúzeum megálmodója és egyik létrehozója is.

Nemcsak mester, mentor is volt...

Huszonöt éve hunyt el a soproni tudományos élet egyik emblematikus alakja, dr. Nikolics Károly gyógyszerész. Sopronban utca is viseli a nevét, emléktábláját a Fő téren 2004-ben avatták fel.

Dr. Nikolics Károly fiatalkorában nagyon jól zongorázott, és zenei pályára készült, közben a gyógyszerésztudományi karon tanult. Végül a tudományos pályát választotta. A Pázmány Péter Tudományegyetemen ismerte meg feleségét, aki az ő kedvéért lett gyógyszerész.

A diploma átvétele után is az egyetemen maradt, először tanársegéd lett, majd gyógyszerész doktorrá avatták. A háború után nem folytathatta munkáját Budapesten, mert édesapja megrendült egészségi állapota miatt át kellett vennie Sopronban a családi gyógyszertár, az Oroszlán patika vezetését.

Az államosítás megviselte, az ötvenes években ugyanis a patikát elvették tőle. A város másik gyógyszertárában folytatta munkáját, ezt a patikát később Than Károlyról nevezte el.

– Még az egyetem előtt, a 70-es években ismertem meg a Karcsi bácsit, mikor azon gondolkoztam, hogy milyen szakmát válasszak – kezdte dr. Kárpátiné dr. Gangl Teréz szakgyógyszerész. – Elmentem hozzá, az irodájában fogadott.

Mikor kikísérte Terézt az ajtón, azt mondta neki: „Mindig örülök, ha tehetséges emberek jönnek a pályára”. – Ez a mondata azóta is meghatározza a munkámat. Megható volt, örökké hálás leszek neki a bizalmáért.

Atyai és szakmai szeretet volt benne minden tanítványa iránt, mindegyikőjük életútját figyelemmel kísérte. Mester és mentor volt.

– Volt egy emlékkönyve az államvizsgásairól, melyet a lánya őriz – emlékezett Teréz. – Sőt, amikor megvolt az államvizsga, táviratoznunk kellett, hogy ki, hányast kapott.

Az első találkozást követő harminc évben – a professzor haláláig – megmaradt a mentor–tanítvány kapcsolat dr. Nikolics Károly és dr. Kárpátiné dr. Gangl Teréz között. Olyannyira, hogy amikor már nem dolgozott a patikában, bejárt Terézhez beszélgetni a szakmáról és az életről.

– Ő volt az az ember, „aki nem szétválaszt, hanem összeköt”. Sok ilyenre lenne szükség, nemcsak a gyógyszerészetben, hanem az egész világon – zárta dr. Kárpátiné dr. Gangl Teréz.

Prof. dr. Nikolics Károly (1918–2000) 1940-ben szerzett gyógyszerész diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A soproni tudományos és kulturális élet megkerülhetetlen személye volt. Tagja és örökös tiszteletbeli elnöke a TIT-nek, a Kémikusok Egyesületének, a Kitaibel Pál Tudományos Asztaltársaságnak, a soproni gyógyszerészasszisztens-képzés elindítója és szervezője, a soproni Patikamúzeum megálmodója és egyik létrehozója. Számos díja mellett elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és a Sopron díszpolgára címet.

Emléknapok: Szeptember 12. és 14. között rendezik meg a Nikolics tudományos emléknapokat városunkban. Halálának 25. évfordulóján (szeptember 12-én 18 órakor) megkoszorúzzák emléktábláját a Fő téri Patikamúzeumnál. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Sopron egykor és ma…

Sopron egykor és ma…

2025. 10. 08. | Bolodár Zoltán

Régi fotókon nézegetjük, hogy mutatott egykor városunk, fiatal arcok képmásain igyekszünk felismerni ma már idős embereket – a nosztalgia vagy retró t...