Ahogy a hó befedi a tájat, úgy csendesíti a jelent, és hozza felszínre gyermekkorunk emlékeit. A képzeletünkben felidézett élmények között sokaknak feldereng egy régi szánkópálya. Gondolatainkban a sok hó, a csúszások lendülete, a messzire szálló kacagás élménye hasítja a hideg levegőt. Mennyire volt ez valóság, vagy csak az idő szépítette meg a múltat? Egy-egy felejthetetlen alkalmat vetítünk ki egész gyermekkorunkra? Nem tudom a választ. Mindenesetre a Z és az alfa-generációnak már el kell mondani, hogy ez nem a fantázia terméke, hanem valóságos volt olyannyira, hogy Magyarországon a soproni a leggyorsabb és leghosszabb szánkópálya volt. Hogy mi volt a Károly-kilátónál induló és a Várison, a mai Hotel Lövérnél befutó pálya megszületésének története, azt egy kép megtekintésével szeretném leírni.

A felvételen a Dunántúli Turista Egyesület (DTE) szánkózó tagjait látjuk a Károly-magaslaton. Egy védőkunyhó, valamint a mai Károly-kilátó helyén állt fa messzelátó magasodik mögöttük. Talán hallottak róla, hogy azt később, 1936-ban adta át a Soproni Városszépítő Egyesület. A DTE tagjai 1924-ben döntöttek arról, hogy egy igazán színvonalas szánkópályát létesítenek. Bizottságot hoztak létre, amely tanulmányozta a terepviszonyokat, és végül a Károly-magaslatról a Várisra levezető erdősávot tartotta a legalkalmasabbnak. A feladathoz az ilyen pályák építésében tapasztalattal rendelkező, pécsúj­helyi születésű Kienzl József mérnököt kérték fel. Ő készítette el a terveket, és a pálya építésének műszaki ellenőrzését is vállalta. A város törvényhatósági bizottsága megadta mind a pályára, mind a végében létrehozandó melegedőre az engedélyt. Az útvonal mentén kitermelt fa értékét az egyesületnek ajándékozta, valamint a melegedőházhoz szükséges követ és homokot is ingyen engedte át. A szánkópálya és a melegedő teljes költségét a korábban leírt adományok mellett a szánkópálya-igazolványok kibocsátásából tudták biztosítani, de táncmulatságot is rendeztek, amelynek bevételét is erre a célra fordították. Kienzl mérnök munkájával teljes mértékben elégedettek voltak. A pálya – sajnos – a második világháborúban súlyosan megsérült. 1974-ben a soproni úttörőszövetség és a KISZ-bizottság kezdeményezésére építették újjá, persze ez is már a múlté. Valljuk be magunknak, az időjárást látva, az utóbbi évtizedekben nincs értelme sem sí-, sem szánkópályát üzemeltetni Sopronban, főleg, hogy autóval kedvezőbb helyeket elérhetünk rövid időn belül.

Ha azt írom, hogy a mai Hotel Lövér szálloda története az akkoriban megépített melegedővel indult, sokan meglepődnek, pedig így igaz. Már 1924-ben megállapították, hogy a hóviszonyok ugyan csak rövid ideig kedveztek a ródlizásnak, de a forgalom olyan nagy volt, hogy a melegedőszoba szűknek bizonyult, így a bővítése elengedhetetlenné vált. 1927-ben újabb avatás keretében adták át az egyesület alapító-elnökéről elnevezett Hatvan Ferenc turistaházat, amit egy vendéglősnek adtak bérbe üzemeltetésre. A bővítéseken átesett létesítményt a háború után a soproniak csak egyszerűen Turistaháznak nevezték. Az évtizedek alatt a turizmus fejlődése kényszerítette ki a további építkezéseket, amelynek eredményeként 1965-ben megnyílt a Fenyves szálló, majd a 80-as évek elején átépítették, és 1982-ben Hotel Lövér lett.

Tekintse meg kvízünket!