Zeneiskolai nyílt napok

| Madarász Réka

A tavalyi projekthét nagy sikert aratott a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskolában. A tanárok és tanítványaik még sokáig merítettek az ott szerzett tapasztalatokból.

– Az idei, a múlt héten megrendezett programsorozat hangszerjavító műhellyel kezdődött, ahol a zongoristáknak Lévai Vilmos, a vonósoknak Orsós Tamás, a fuvolistáknak pedig Jelenik Krisztián és Somogyi Szilárd adott át hangszerjavítási és módszertani ismereteket – tudtuk meg Lampert Tünde igazgatótól. – A szakemberek interaktív formában ismertették meg kollégáinkkal és diákjainkkal a különböző hangszercsoportok jellegzetességeit, működési–mechanikai sajátosságait.

Kedden dr. Pásztor Zsuzsa zenepedagógus beszélt az izgalom és a lámpaláz leküzdésének technikáiról, szerdán pedig dr. Baróti Enikő gyakorlati elemekkel fűszerezett előadása során vezette be a pedagógusokat a konfliktuskezelés rejtelmeibe, majd Fajkusz Attila népzenész beszámolóját hallhatták „Régi zene – népzene” címmel, Sipos Ferenc és Varjaskéri Anita néptáncpedagógusok pedig táncházzal színesítették a napot. Népszerű volt a csütörtöki hangszer-expedíció is, ahol a szaktanárok lehetőséget biztosítottak az általuk oktatott hangszerek kipróbálására – nem csak zeneiskolásoknak.

– A projekthét zá­ró­prog­ram­ja­ként tehetséges tanulóink a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kíséretével léptek fel a Liszt-központban – zárta Lampert Tünde. – A zenekari kíséretes növendékhangversenyt még névadónk és volt igazgatónk vezette be, és közel 70 éve jelent élményt a diákjainknak. A rendezvényt 2011 óta volt kollégánk, Kocsis-Holper Zoltán fogja össze szakmailag.

Eilati vendégek

Sopron testvérvárosából, Eilatból érkeztek diákok Sopronba. Az ottani zeneiskolai növendékeket a városházán fogadta dr. Fodor Tamás polgármester. A delegáció tagjai, illetve a Horváth József AMI fiataljai közös hangversenyt adnak a zeneiskola kamaratermében.

Teljes verzió