Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
XX. Őszi Tárlat
Összesen 150 alkotás közül választotta ki Tóth Csaba azt a mintegy hatvan művet, amelyet bemutatnak a tárlaton Fotók: Griechisch Tamás

Különleges atmoszféra, igazi művészi élmény

XX. Őszi Tárlat

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A festészet napján, október 18-án nyílt meg a Festőteremben a XX. Őszi Tárlat, melyen negyvenhat művész alkotása látható.

– A jubileumi őszi tárlat több különlegességet is tartogat számunkra – mondta köszöntőjében dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. – Hazánkban ritkán rendeznek olyan kiállítást, ahol egyszerre találkozhatunk professzionális és műkedvelő alkotókkal. Ez a mai tárlat olyan különleges hangulatot sugároz, amely tovább fokozhatja számunkra a képzőművészeti alkotások adta művészi élményt.

– Személy szerint számomra is nagy öröm, hogy néhány év szünet után ismét megrendezésre került ez a tárlat, hisz a képiség a digitális technika megjelenésével az utóbbi évtizedekben hihetetlen metamorfózison ment keresztül – hangsúlyozta Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész. – Úgy látom és úgy gondolom, hogy az itt kiállító alkotók ennek az átváltozásnak egy-egy kaleidoszkópszerű kristályszeletét mutatják fel munkáikban.

Tóth Csaba a kiállítást szervező Pro Kultúra felhívására beérkezett összesen 150 képzőművészeti alkotás közül választotta ki azt a mintegy hatvan művet, amelyet végül a jubileumi tárlaton bemutatnak.

A kiállítás, melyet Soltra E. Tamás szobrász- és éremművész nyitott meg, november 3-ig látogatható, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között a Festőteremben. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...