Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Városokon átívelő muzsika
A Győri Filharmonikus Zenekar augusztus 20-án a világhírű zongoravirtuózzal, zeneszerzővel, Péter Bencével együtt lépett színpadra a fertőrákosi barlangszínházban – a koncert nagy sikert aratott. Fotó: Filep István

„Nagy öröm, hogy különleges helyszíneken is játszhattunk”

Városokon átívelő muzsika

| Köves Andrea | Kultúra

A Győri Filharmonikus Zenekar együttműködése példaértékű Sopron városával. A társulat nyáron is sok élménnyel lepte meg a zeneszerető közönséget, és a következő évadban is igényes programot kínál a vájt fülű soproniaknak.

A filharmonikusok nyáron a barlangszínházban elsőként a népszerű James Bond filmek dallamait szólaltatták meg szimfonikus hangszereléssel, majd a SopronDrum nemzetközi ütősfesztiválon arattak nagy sikert. A sorozat záróakkordját igazi ováció fogadta: augusztus 20-án a zenekar a világhírű zongoravirtuózzal, zeneszerzővel, Péter Bencével együtt lépett színpadra. Ezen az estén a közönség felejthetetlen utazást tehetett a zenei műfajok között.

– Bátran jelentem ki, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar Sopronba hazajár koncertezni – mondta Fűke Géza, a zenekar igazgatója. – A kapcsolat már több mint egy évtizedre tekint vissza. Fontos számunkra a Soproni Szimfonikus Zenekarral való együttműködés is, így a bérletes koncertek között mindig kínálunk a közönségnek közös produkciókat is. Nagy öröm, hogy a Liszt-központ mellett különleges helyszíneken is játszhattunk az elmúlt időszakban, így a soproni Várkerületen, hangulatos belső udvarokban, és elmondhatatlan élmény volt a csodálatos akusztikájú Szent Mihály-templomban fellépni, ahol Joseph Haydn: A teremtés című oratóriumát adtuk elő májusban az évadzáró koncertünkön.

A 2022/23-as évadban is nívós programot kínál a Liszt Ferenc hangversenybérlet. A zene világnapjához kapcsolódva egy igazi közönségkedvenc darabbal, Mozart nagy g-moll szimfóniájával kezdődik az évad, illetve Dvořák 8. szimfóniája is felcsendül. Novemberben Csajkovszkij mellett skandináv zeneszerzők művei ígérnek kalandos zenei utazást. A harmadik koncert főszereplői romantikus zeneművek lesznek egy belga, fiatal, tehetséges karnagy irányításával, illetve egy belga oboaművésszel. A következő bérletes előadás helyszíne Bécs lesz, a közönség a klasszikus zene fellegvárában, a Musicvereinben élvezhet egy különleges koncertet. A záró rendezvényen a Soproni Szimfonikus Zenekar játszik együtt egy lipcsei zenekarral.

– Hálás feladat Sopronban soproniaknak játszani: csodálatos, értő közönség vár minket minden koncertünkön – folytatta a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója. – Bízom abban, hogy minél tovább marad ilyen gyümölcsöző ez a kapcsolat. Általánosan igaz, hogy jobb lenne, ha több fiatal is felfedezné a hangversenytermek lélekemelő hangulatát. Arra törekszünk, hogy a jövőben a fiatalabb generációt is meghódítsuk.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...