Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1994

Leköpdösték Knézy Jenőt  

A hétfő esti Soproni Ászok – Danone-Honvéd kosárrangadón újfent nagy tételben folyt a bűnbakképzés, s a TeleSport riporterét meglehetősen ízléstelenül minősítette a soproni publikum egy része. Knézy Jenő egy ideig tűrte a tűrhetetlent, majd az élő adás ellenére szópárbajba keveredett a soproni nézőkkel. Az ok nehezen kideríthető, meséli az esetről a riporter, de a helyi rendezőktől azt hallottam, hogy a szünetben esedékes sorsolás miatt a csapat főszponzorának tábláját valaki arrébb tette. Ehhez azonban nekem semmi közöm nincs, legfeljebb annyi, hogy én közvetítettem. Ugyanakkor az egyik nyertes egy szolnoki úr volt, mire az érkező füttyökre reagálván mondtam, hogy remélem, ez nem a szolnoki kosárcsapatnak szólt. Ezt követően jött a köpködés, az anyázás. Borzasztó, hogy ezután már senki sem beszél az egyébként jó meccsről, hanem csak a mellékzöngékről. Sajnos tudomásul kell venni, egyre több a nézőtéri brutalitás, s a közönséges hangnemet is lassan meg lehet szokni. Az is példátlan, hogy a vendégcsapatnak jószerivel menekülnie kell a sípszó után. Ennek viszont az lesz a következménye, hogy a jó érzésű emberek szép lassan elmaradnak a nézőtérről. Ugyanakkor úgy éreztem, a munkám alapvető feltételeiről sem gondoskodtak a rendezők, összegzi a Sopronban történteket Knézy Jenő, hozzátéve, hogy Sopront természetesen nem azonosítja a magukról megfeledkezett szurkolókkal. (Kurír)

1969

A kosár mellől – nagyszerű dobóteljesítmények

Otthon érezte magát a SMAFC a MAFC Kinizsi utcai csarnokában. Még a hazai pályán sem biztathatták volna lelkesebben a soproniakat. A Tvordy–Orbay kettős valósággal kezében tartotta a mérkőzést, ritkán engedte kibontakozni a hazaiakat. Orbay az első félidőben 16, Tvordy pedig 22 pontot szerzett és lényegében már ekkor eldőlt a küzdelem. Dicséretes, hogy a MAFC edzője egyre bátrabban szerepelteti a fiatalokat. A rutint, az NB I. légkörét csak így lehet megszokni. A hét kosárlabda-válogatottja: Tvordy (Soproni MAFC), Ránky (Ganz-MAVAG), Gabányi (MAFC), Orbay (Soproni MAFC), Nagy (Csepel). (Népsport)

1919

Lehár ezredes üdvözlő távirata a soproniakhoz

Nyugat-magyarország katonai parancsnoka, báró Lehár ezredes csapatainak budapesti bevonulása alkalmával a következő táviratot intézte Sopron vármegye és a város kormányzó biztosához: A nyugat-magyarországi csapatok a lakosság örömujjongása mellett bevonultak Budapestre. Csakis Méltóságod kiválóan bevált tisztviselőinek, a nemzeti hadsereg fölállításánál tanúsított nagy támogatásának és Sopron megye és város lakossága hazafias áldozatkészségének köszönhető, hogy e fényes pillanatot hazánk szomorú napjaiban megérhettük, és ezúton kérem Méltóságodat, hogy Sopron megye és Sopron város minden hazafias polgárának legbensőbb köszönetemet és szívélyes üdvözletemet tolmácsolja. Lehár ezredes. (Budapesti Hírlap)

Vázsonyit törölték Sopron díszpolgárainak sorából

Sopron város törvényhatósága tegnap tartott közgyűlésén a megjelent bizottsági tagok többségének szavazatával Vázsonyi Vilmos volt igazságügyi minisztert törölte Sopron város díszpolgárai sorából. Vázsonyit a múlt év őszén választották meg díszpolgárrá, és ellenfelei azzal agitáltak ellene, hogy a díszpolgárságra annak idején sem szerzett érdemet, mert semmit sem tett Sopron város érdekében. (Egyetértés)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...