Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1994

Szotyolaháború

Pontban délután három órakor a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának háromtagú Fegyelmi Tanácsa összeült, hogy megtárgyalja a magyar futballpályákon dúló szotyolaháború eseményeit, s hogy ítéletet hozzon. Az alaphelyzet ismeretes: a soproni mérkőzés ellenőre jelentette, hogy Juhos partbírót a Stadler FC elleni mérkőzésen a nézőtérről szotyolás zacskóval hátba dobták. Ezen kívül a soproni szurkolók még pénztárgépszalagokat is hajigáltak a pályára, és nyomdafestéket nem tűrő hangon szidták a játékvezetőt és a vendégcsapat vezetőségét. A háromtagú fegyelmi tanács az egybegyűltek meghallgatása után először megállapította, hogy a zacskó csak félig volt tele, ami állítólag enyhítő körülménynek számít. Ezt követően a soproniak elnöke, Laczó István megkapta a már jól ismert keresztkérdéseket, majd válaszaiban elnézést kért, hogy nem motozták meg egyenként a nézőket a találkozó előtt, és nem állítottak valamennyiük mellé egy önvédelmi sportokban járatos rendezőt. Végül a fegyelmi tanács ítélethozatalra vonult vissza, és főbüntetésként a Sopront százötvenezer forint pénzbírságra ítélte. (Új Magyarország)

1969

Új lakótelepek

Sopronban két új lakótelep körvonalai bontakoznak ki. Az egyik a Kőfaragó téren, a másik a nyugati városrészben épül. A város vezetősége nagy súlyt helyez arra, hogy az új lakónegyedek épületei harmonikusan illeszkedjenek be a meglevő városképbe. Megoldatlan gond a helyreállított épületek megfelelő szigetelése. A mostani anyagok nem nyújtanak tökéletes védelmet a nedvesedés ellen. A homlokzatfelújításoknál azt szeretnék, ha üdébb színt kapnának a lakóházak. A soproniak rekonstrukcióit az országos hatáskörű szervek és a megyei tanács végrehajtó bizottsága messzemenően támogatták, a megvalósítás a városi tanács vb-elnöke, dr. Erdélyi Sándor, Kocsis József vb-elnökhelyettes, a városi pártbizottság, Zárai Károly első titkár nagymérvű segítségével kezdődhetett meg és ért el eredményeket. A Magyar Urbanisztikai Társaság vezetősége Sopronban a közeli napokban sorra kerülő városrendezési világnap ünnepségén adja át a város vezetőségének a Hild János urbanisztikai emlék­érmet. (Magyar Nemzet)

1919

Gróf Klebelsberg Kunó Sopronban

Gróf Klebelsberg Sopronban a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és a Nemzeti Középpárt megegyezéses programja alapján jelölteti magát. Programbeszéde folyamán követelte, hogy a Károlyi-kormány tagjait, akik törvényes felhatalmazás nélkül állampénzeket herdáltak el, állítsák rendes bíróság elé. Hitet tett amellett, hogy királypárti, mert úgymond a lefolyt esztendő keserves tanulságai még a jóhiszemű republikánust is meggyőzhették arról, hogy a mi viszonyaink éretlenek a köztársaságra. A személyes ellenségeskedés mérgétől elfajult pártharcaink oly erővel lüktetnek, hogy megfékezésükre egy felettük álló objektív tényezőre okvetlenül szükség van. Ez pedig nem lehel más, mint a király. Károlyi Mihály és társainak forradalma nemcsak a közrendet dúlta fel, de előkészítette az útját a bolsevizmusnak is. (Világ)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek