Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1993
D. Hoffer Erzsébet kiállítása
Vasárnap a VasVilla aulájában nyílt meg D. Hoffer Erzsébet kiállítása, a Barokk Kvartett közreműködésével. A művész Sopronban született, mesterei Szarka Árpád, Mende Gusztáv, Mühl Aladár, Lándori Angéla, Steiner Antal, Csík István, Tamás Ervin és Blaski János. Szerencsés, mondhatják sokan, hiszen a tehetség mellé a város adta a környezetet, és a nagy elődök nyomán találta meg mestereit, akiktől a szakma és az emberség alapvetését tanulta. Szerencsés, mondhatják sokan, hiszen élhetett kedvtelésének, élhetett a festészet gyönyörének, megörökíthette, portrékba festhette a családot, olajba őrizhette a múló pillanatot, elleshette a város mindennapjait. Szerencsés, mert van benne elég erő, akarat és elszántság, hogy most már megmutatkozzon, hogy képeivel helyet kapjon a város művészeti életében. Második önálló kiállítását nemrég elhunyt édesanyja emlékének szenteli. (Soproni Hírlap)
Emlékmű a Himnusz szerzőjének
Évekkel ezelőtt Káspár Teréz százezer forint felajánlásával alapítványt hozott létre. Az alapítványhoz csatlakozók anyagi segítségével 1990-ben szobrot emeltek Sopronban Vörösmarty Mihály emlékének. A szoboralapítvány pénzmaradványa, kamatokkal együtt ez év január elsején több mint ötszázezer forint volt. Káspár Teréz ezt az összeget kiegészítve most hetvenezer forintot ajánlott fel Kölcsey Ferenc emlékművének majdani felállítására. (Soproni Hírlap)  
1918
Lehár ezredes ünneplése
A Piavénél őrt álló 106. gyalogezred augusztus 24-én ünnepelte a Mária Terézia renddel és az arany vitézségi éremmel kitüntetett ezredesét, Lehár Antalt, városunk polgárát. A legénység és az altisztek nevében Móricz Lajos törzsőrmester üdvözölte a szeretett ezredparancsnokot, aki meghatódva fogadta a szívből jövő egyszerű szavakat. Az ezredes válaszában kiemelte, hogy a király ismerni akarta az ezrednek a piavei harcokban végrehajtott hősiességét. A büszkeség tüzében gyúltak ki a komor rohamsisakok alatt az olasz nap égette katonaarcok, amikor az ezredes előadta, hogy a maseradai tusa részleteinek ismertetésénél a meghatottság könnyei csillantak meg a legfőbb hadúr szemében, és hogy a király az ezredet és minden egyes embert legmélyebb hálájának és szeretetének kifejezésével üdvözöl. Este a három különböző helységben táborozó legénység ünnepi menázsival, cigarettával és borral magyaros áldomást tartott vitéz ezredesének az ünneplésére. Ivánszki Artúr altábornagy, a hadosztály parancsnoka és Scheucher Ferenc vezérőrnagy az ezreddel együttműködő tüzérdandár parancsnoka mint az ezredhez tartozó bajtársak jelentek meg. Schild Antal alezredes a tisztikar nevében fejezte ki szerencsekívánatait. Lehár ezredes válasza a magyar katona apotheosisa volt. Elmondta, hogy a háború elején mint a 13. magyar népfölkelő ezred egy zászlóaljának parancsnoka harcolt. Súlyosan megsebesült. Magyarjai a magával tehetetlen zászlóaljparancsnokot életük feláldozásával mentették meg a biztos elfogatástól. Korábban ugyanevvel a népfölkelő zászlóaljjal parancs nélkül, sőt parancs ellenére Opolénél a harcba avatkozva napokon át három orosz divíziót tartóztattak fel. Péchy zászlós a fiatal tiszti nemzedék nevében biztosította az ezredest, hogy magasztos és példás útmutatása mellett az el nem maradható teljes győzelemig szilárdan ki fognak tartani. (Soproni Napló)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...