Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1993
OFF ARIZONA
Ilyen néven szervezi új társulatát Mikó István. A volt arizonások egy részéből és a soproni Petőfi Színházhoz tartozó társulati tagokból toboroz csapatot, de valószínűleg más színházak művészeit is sikerül megnyernie. Mostantól csak a soproni színház ügyeivel vagyok hajlandó foglalkozni, a továbbiakban csak ott vagyok igazgató. Ezért is kértem, hogy mentsenek fel az Arizona direktori posztjáról, mondja Mikó. Úgy tudom, hogy ez az elmúlt napokban meg is történt, és átveheti a színházat az új igazgató, Törőcsik Mari. Mivel azonban Sopronban nincs megfelelő háttér az önálló teátrum működtetéséhez, ezért más színházaktól is segítséget kapunk. Közös munkát tervezünk a budapesti Radnóti Színházzal, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházzal és a Veszprémi Petőfi Színházzal. A soproni színház jelen szeretne lenni Budapest kulturális életében is, ezért fővárosi játszóhelyekkel is tárgyalunk. Az arizonások közül, akiket tudunk, egyben tartunk, mert Törőcsik Mariék vélhetőleg sokuk játékára nem tartanak igényt. (Kurír)

1968
Figyelmeztető jel Sopron lassú elöregedése
Bővül az autóalkatrészgyár, körülbelül ezerkétszáz fiatalt foglalkoztathat majd, emellett továbbfejlesztjük a pamut- és selyemipart, a LATEX-et és a Ruhagyárat, de ezeken a munkahelyeken nem számíthatunk teljes egészében a soproniakra, ugyanis a három műszak és a korszerűtlen géppark nem eléggé vonzó, mondotta lapunknak Kocsis József országgyűlési képviselő, Sopron város vb-elnökhelyettese. Elképzeléseink között szerepel továbbá egy középiskolai végzettséget követelő ipari létesítmény Sopronba költöztetése. Az elmúlt években lassú elöregedés figyelmeztetett a városból való elvándorlásra, mi pedig nem szívesen mondanánk le tanult fiataljainkról. Jelenleg a soproniak elhelyezkedése megoldható, a járásban mintegy húsz középiskolát végzett fiatal e téren jelentkező gondját tartjuk számon, tette hozzá a fentiekhez Kocsis József vb-elnökhelyettes. (Magyar Ifjúság)

1918
Rendőrségi hírek
Bereitler Ignác Várkerület 17. szám alatti kereskedő feljelentést tett a rendőrségen, hogy a napokban ismeretlen tettesek az üzletéből 16 darab gyapjú fejkendőt elloptak. A lopással vidéki, horvátul beszélő paraszt vásárlókat gyanúsítanak, akik a feljelentő szerint hosszabb ideig tartózkodtak az üzletben. A rendőrség elfogta Brozoboháty Adolf brennbergi születésű, soproni illetőségű kertészt, aki Baumann Györgyné Nándor fasor 35. szám alatti nyaralójába betörést követett el. Brozoboháty Adolfot, mint szökevényt, egyéb iránt a katonai rendőrség is körözte. (Soproni Napló)


Rekvirálni fogják a kilincseket
A kilincsrekvirálás, mint értesültünk, országszerte meg fog indulni, miután a pótkilincsek jó része már elkészült. Állami hivatalok, indóházak, kaszárnyák és iskolák vaskilincset, magánlakások pedig fából készült kilincseket fognak kapni pótlásképpen a rézkilincsért. Körülbelül négy-, de az is elképzelhető hogy ötmillió darab rézkilincs kicserélésére lehet számítani a rekvirálás eredményeképpen, amelyből a számítások szerint mintegy 250–270 vagon rezet lehet majd előállítani. Az akciót az ausztriai kilincsrekvirálással összehangolva és azzal egyidejűleg fogják megszervezni. (Soproni Napló) 
Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...