Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1993
Szlávik József lendületes játéka
Hungaropress SKC – Atom­erő­mű SE, 81–73. Sopron, Sportcentrum NB I. A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés. Sopron: Rakolcai (4), Sterbenz T. (19/3), Szakáll (4), Molnár (12), Lekarauskas (23). Csere: Szlávik G. (8/6), Szlávik J. (7), Tóth (4), Gáll. Edző: ifj. Gyimesi János és Sterbenz László. Az első tíz percben a vendégek taktikája érvényesült, ekkor a magas emberek helyett Rátvay ment be centernek a palánk alá, s nem is tudták tartani őt a hazaiak. Az SKC a félidő második felében jött fel, ekkor Lekarauskas vezérletével több lepattanó labdát szereztek meg a soproniak és ezekből gyors támadásokkal rendre kosarakat szereztek. A második félidő első percében Lekarauskas két látványos megmozdulása után, mindkettő kosárral végződött, úgy tűnt, hogy simán nyer a Sopron, a Paks azonban nem adta fel. Az utolsó három percben végül Szlávik József lendületes és eredményes játéka a hazaiak javára döntötte el a soproni csapat számára rendkívül fontos mérkőzést. (Nemzeti Sport)

1968

Érettségivel idegen-vezetői igazolvány
Sopronban két iskolában, a Széchenyi Gimnázium és a József Attila Gimnázium idegen nyelvi tagozatos osztályaiban idegenvezetésre is oktatják a tanulókat. Az Idegenforgalmi Hivatal legjobb szakembereinek irányításával ismerkednek meg a fiatalok a város és környéke nevezetességeivel. A legjobb eredményt elért tanulók részt vesznek a hivatásos idegenvezetők továbbképző tanfolyamán. A két gimnáziumban idegenvezetést tanuló diákok az érettségivel egy időben idegenvezetői vizsgát is tesznek és az érettségi bizonyítvány mellé kézhez kapják a városba érkező vendégek kalauzolására feljogosító idegenvezetői igazolványt is. Az újdonsült idegenvezetők az idei soproni ünnepi hetek alatt már bizonyíthatják is megszerzett tudásukat. (Népszabadság) 
Üzlet a gyárban
A Soproni Ruhagyár termékeit Európa sok országában vásárolják, csak éppen Sopronban, ahol készülnek, éppen ott nehéz beszerezni, vagy egyáltalán nem lehet kapni. A gyár művelődési házának egyik öltözőjét most ízléses üzlethelységgé alakították át, és a napokban már meg is kezdték benne a gyár termékeinek árusítását. Közel kétezer itteni dolgozó ezentúl, egyenlőre csak minden pénteki napon, a gyári üzletben választhatja ki és vásárolhatja meg azokat a divatos ruhákat, amelyek hazai vagy adott esetben külföldi megrendelésre a Soproni Ruhagyárban készültek el. (Szabad Föld)

1918

Hirdetés
Hazánk legrégibb harangöntödéje – előnyös feltételek engedtetnek! Seltenhofer Frigyes és Fiai, császári és királyi udvari szállítók, mely alapíttatott Sopronban 1816-ban, ajánlják legjobban berendezett harangöntödéjüket a községeknek és az egyházaknak. Harangok bármely nagyságban és zengzetben, csak a legfinomabb harangércből, tiszta és csengő hanggal öntetnek. A repedt harangok újra öntetnek! Minden harang hangja előre határoztatik meg. Különösen figyelmeztetjük szabadalmazott kovácsoltvasból készült szerkezetünkre nagy harangok részére, mely által ezek könnyen húzhatók és a falakat sem rázzák. Fakoronákkal bíró harangok ezen szerkezetre olcsó árért átalakíttatnak. Kovácsoltvasból készült tűzmentes harang állványokat célszerű szerkezetben s olcsó árak mellett legjobban ajánljuk. (hirdetés a Dunántúli Protestáns Lapban)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...