Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Válogatás a korabeli soproni sajtóból

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1964 

A Nóra előadására készülnek

Régen hallatták hangjukat a soproni vasas színjátszók. Időközben felfrissítették, új tagokkal bővítették az együttest, és most újra a közönség elé lépnek. Nem kisebb művet, mint Ibsen: Nóra című színművét mutatják be. A darabot az együttes vezetője, Korán Jenő rendezi. Rajta kívül Kovácsffy Zsuzsa, Nagy Irén, Magyar György, Mészáros Tibor, Nagy Emőke és Németh József alakítják a főszerepeket. A bemutató előadás december 6-án este 7 órakor lesz a soproni Petőfi Színházban. (Kisalföld)

Jól rajtolt a SMAFC

Soproni MAFC – GANZ MÁVAG 83:76. Magyar Népköztársasági Kupa döntői során első mérkőzésüket Budapesten, a Sportcsarnokban játszották a Soproni MAFC kosarasai. Az egyetemisták a következő összeállításban kezdtek: Orbay, G. Nagy, Kelemen, Tvordy, Bakonyi. Hatalmas iramban indult a mérkőzés. A MÁVAG kezdett jobban, de az erdészek rákapcsoltak, és a félidő végéig magukhoz ragadták a vezetést. Fordulás után Kelemen vezérletével a soproni csapat végig biztosan vezetett és megérdemelten győzött. A SMAFC legjobb kosárdobói: Kelemen 22, Tvordy 21 és Orbay 19. (Kisalföld)

Sörcímkegyűjtők

Sopronban működik az ország egyetlen sörcímkegyűjtő szakköre. Tagjai: Szilágyi Ferenc, Varga Mihály, Szeverényi Béla és Palack István tizenötezer sörcímkét gyűjtöttek össze a világ minden tájáról. A szakkör tagjai már a hivatalos nemzetközi névjegyzékben is szerepelnek a sörcímkegyűjtők nürnbergi világszövetsége meghívása alapján. (Hétfői Hírek)

1944

Hungaristák fegyveres összecsapása Sopronban

Mialatt a magyar érzelmű munkásság életének kockáztatásával igyekszik megrövidíteni a magyar területen folyó harcokat, a nyilas tábor legfőbb gondja a zsákmány mikénti elosztása. Nem kell túlságos képzelőerő ahhoz, hogy a hungaristák épületes marakodásaiból képet alkossunk. Szálasi kénytelen volt bizalmas rendeletben szabályozni hívei kapzsiságának megfékezését. Értesülések szerint legutóbb Sopronban került sor fegyveres összecsapásra a hungaristák közt a rablott holmik felosztása miatt. (Néplap)

Társulat menekült színészekből?

Állandó színház megvalósításáról tárgyal Kiss Ferenc Sopron városával. Szalay Károly társulata ugyanis egy hónap múlva Győrbe utazik, s ebben az esetben menekült színészekből alakult kamaraegyüttes játszana tovább Sopronban, ahol óriási keletje van a színháznak. (Magyarság)

Hozzátartozóját keresi

Nyíregyházáról keresem Bomhér János, Zrínyi u. 3. sz. alatti textilkereskedőt. Értesítsen hollétéről, sebesülten Sopronban vagyok. Gulyás József honvéd főtörzsőrmester, Sopronbánfalva, Gesztenyés körút 131. (Magyarság)

1924

Emlékműavatás

A limanoviai csata tízedik évfordulóján, csütörtökön, december 11-én avatják fel Sopronban a Deák téren a világháborúban elesett 9-es Nádasdy-huszárok Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte emlékművét, amelyet Sopron vármegyének és a Nádasdy-huszároknak gyűjtéséből emeltek. Az emlékmű kövét Esterházy herceg ajándékozta szentmargitbányai bányájából. Az ünnepély országos keretek között fog lezajlani, mert a rendezőség meghívta mindazokat, akik valamikor a Nádasdy-huszároknál szolgáltak, úgyszintén meghívta a hősi halált halt huszárok hozzátartozóit is. Részvételüket megígérték többek között gróf Bissingen Nándor volt ezredparancsnok, a Limanovánál elesett Muhr Ottmár ezredes özvegye, továbbá Kozma Miklós szolgálaton kívüli huszárőrnagy és még számosan. Az ünnepség csendes misével kezdődik, amelyet Folba dominikánus páter mond a domonkosok templomában. Az emlékmű létesítését Gévay-Wolff Lajos alispán kezdeményezte, mert a Nádasdy-huszárok zöme Sopron vármegyéből került ki. (8 Órai Újság)

Összeállította: Pluzsik Tamás


Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...