Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Tallózó.

1992

Elkészült a gondozóház

Tavaly októberben már olvashattak arról, hogy a Balfi úti szociális otthon bal szárnyának félbemaradt építését másként fejezik be. Dr. Sütő Teréz, az önkormányzat szociális ügyekkel is foglalkozó hivatalvezetője tanulmánytervezetet nyújtott be, melyben szorgalmazta, hogy az építés alatt lévő szárnyat külön bejáratú lakrészekké alakítsák át azok számára, akik idős korukra (kedvező anyagi helyeztük miatt) önálló lakrészeket vehetnek maguknak. Így 11 kétszemélyes és 32 egyszemélyes lakrész épült, tizenhat négyzetmétertől harminc négyzetméterig terjedő alapterülettel. Mindegyik összkomfortos, konyha azonban egyikhez sincs, mert az idősek étkeztetését a szociális otthon biztosítja. A lakrészekért használatbavételi díjat kell fizetni, mérettől és fekvéstől függően 300.000 – 790.000 forint között. A gondozóház már részben megtelt lakókkal, hat férőhely azonban még gazdára vár.

(Soproni Hírlap)

Felszentelték a kórházkápolnát 

Vasárnap este több száz hívő jelenlétében felszentelték a sop­­roni kórház közadakozásból épült kápolnáját. Az ökumenikus istentiszteletet dr. Pá­­pai Lajos győri megyéspüspök, dr. Szebik Imre evangélikus és dr. Márkus Mihály református püspök celebrálta.

(Soproni Hírlap)

1967

SVSE – Ácsi Kinizsi 6:0

Az SVSE így állt fel: Horváth – Kuczkó, Borsos, Sift – Hatala, Szentes – Tóth V., Szakolczay, Som, Turi, Harkai. Soproni támadásokkal kezdődött a mérkőzés, a vendégcsapat nyolc emberrel védekezett. A 24. percben Szakolczay 20 méteres szabadrúgását a vendégek kapusa röviden ütötte ki és a befutó Som a hálóba fejelt – 1:0. Az 53. percben jobboldali támadás után az üresen álló Harkai elé került a labda, aki hat méterről nem hibázott – 2:0. A 61. percben Tóth 18 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb sarokba – 3:0, majd Szentes labdáját Szakolczay értékesítette – 4:0. A 71. percben Harkai 14 méterről estében, háttal a kapunak lőtt gólt – 5:0. A 81. percben Som állította be a végeredményt. A vasutasok a második félidőben nemcsak jó, hanem eredményes játékot is mutattak. Egyénileg Borsos, Hatala, Som és Harkai emelhető ki.

(Kisalföld)

1917

Orosz hadifoglyok

Minél beljebb megyünk a gyümölcsérlelő nyárutóba, minél dúsabb terméssel kínálkozik az őrizetlen szántóföld dús ajándéka, annál veszedelmesebbé válnak az orosz foglyok a községek határaira. Minden faluban van most munkára kiadott orosz. Néhol a létszámuk igen tekintélyes, csak az őrizetükre kiadott személyzet nem áll arányban ezzel. Negyven oroszt is őriz helyenként egyetlen magyar, ami bármennyire is bízzunk a vitézségében, nem állhat arányban negyven emberrel, még ha muszka is az a negyven. Ezért aztán, mióta az erdő–mező gondját viseli a csavargóknak, igen könnyen intézik el muszkáék az ügyet. Öten–hatan összeállnak, jobban mondva odébbállnak, majd nappal az erdőkben és a nádasokban bujkálnak, éjjel pedig a mezőkről töltik meg az éléskamrájukat, illetve a bendőjüket. Krumplit, kukoricát és mindenféle megehető dolgot lopkodnak. Tegnap is négy oroszt kísértek be a csendőrök Kapuvár környékéről Sopronba. A jelenség napirenden van, hogy oroszok dézsmálják a mi téli eleségünket. Talán mégis lehetne ez ellen valamit tenni… (Soproni Napló)

Iskolai hír

A Bécsi utcában lévő Lähne-féle nyilvános főgimnáziumban a be­­irtások folyó évi szeptember 1-jén, 3-án és 4-én délelőtt 8 és 12 óra között eszközöltetnek. A javítóvizsgálat augusztus hó 31-én délelőtt 9 és 12 óra között tartatik. A Lähne-intézettel kapcsolatos főgimnázium tanulói lehetnek bentlakók vagy kint lakók.

(Soproni Napló)


Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...