Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Új formába kerekedett világ
A Fabricius Galéria legújabb tárlatán Molnár Mercédesz Dorisz érmeit, installációit és land art munkáit láthatja a közönség. Az alkotónak ez az első önálló kiállítása. Fotó: Griechisch Tamás

Molnár Mercédesz kiállítása május 5-ig látható a Fabricius Galériában

Új formába kerekedett világ

| Huszár Judit | Kultúra

Az aprócska tér leginkább a személyes hangvételű kamarakiállításoknak kedvez, így a jövőben is ilyeneket láthatunk a Fabricius Galériában. Pénteken nyílt meg Molnár Mercédesz Dorisz szobrászművész tárlata a Soproni Múzeum kiállítóhelyén.

2015-ben nyílt meg az egykori Cédrus Art Klub könyvesbolt helyén a Fabricius Galéria. A Soproni Múzeum kiállítóhelyén elsőként Szántó István festőművész Formába kerekedett világ című tárlatát láthatta a közönség, majd közel húsz soproni, illetve a városhoz kötődő elismert művész, művésztanár is bemutatkozott itt. Most új korszak köszöntött be a kiállítóhely életében – a galéria új művészettörténész kurátora Mácsadi Orsolya, aki Veress Ferenc művészettörténésztől, a Soproni Múzeum korábbi munkatársától vette át a stafétát. – Egy új elme szükségszerűen egy új koncepciót is magával hoz, mert a szakmai szempontok figyelembe vétele mellett más észrevételei lesznek, mások a viszonyulási pontok – mondta lapunknak Mácsadi Orsolya. – Az egyik cél a város kulturális életének színesítése további színvonalas, időszaki kiállításokkal. Fontosnak tartom továbbá, hogy itt olyan művészek (fiatalok) is bemutathassák alkotásaikat, akik szakmailag már elismertek, de eddig még kevés figyelem irányult munkásságukra. Előnyt élveznek továbbá azok az alkotók, akik kötődnek Sopronhoz. 

A Fabricius Galéria továbbra is a kortárs alkotók munkáit bemutató tér marad. Az épület földszintjén elhelyezkedő aprócska tér leginkább a személyes hangvételű kamaratárlatoknak kedvez. Ilyen Molnár Mercédesz Dorisz Elemi kérdések című kiállítása is, amely pénteken nyílt meg.

– Mercédesz Sopronban született 1988-ban, szobrászművész szakon végzett 2014-ben a Képzőművészeti Egyetemen, figyelme pedig később az éremművészet műfajára terelődött, így hamarosan rendszeres kiállítójává vált a Soproni Érembiennáléknak – folytatta Mácsadi Orsolya. – 2016-ban a díjazottakkal állíthatott ki, mellette már csoportos kiállítások tömkelegén vett részt, és köztéri munkája is látható Szombathelyen. Önálló kiállítóként ugyanakkor most itt, a Fabricius Galériában szerepel először. A mostani kiállításán nemcsak érmekkel, de installációkkal és fotódokumentáció képében land art munkákkal is találkozhat a közönség.

Akárcsak Veress Ferencnek, úgy Mácsadi Orsolyának is fontos a művész és a műélvezők kapcsolata, így folytatódik a művész és művészettörténész beszélgetősorozat is. A kiállítás zárását (május 5.) megelőző héten, vagyis a finisszázs előtti pénteken kerül sor erre a beszélgetésre. Mindkét esemény, illetve a kiállítás megtekintése is díjtalan.

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...