Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tündérek világa
Szeretek minden darabot, ami kikerül a kezem alól, ők az én jobbik felem – mondta tűnemezelt figuráiról Horváth Eszter Fotó: Griechisch Tamás

Tündérek világa

| Benke Éva | Kultúra

Pici, kézbevehető, bájos és egyedi: ilyenek Horváth Eszter tűnemezelt figurái, melyek már sok gyereknek és felnőttnek hoztak örömöt. Az alkotások különlegesek, bennük marad készítőjük lelke nyoma.

Magyarország mellett Ausztria, Németország, Anglia, Franciaország és az USA területére is kerültek már babák Horváth Eszter keze alól. A soproni alkotó minden egyes munkája saját belső világának teremtménye, melyben tündérek, kócmanók, csokiszörnyek élnek.  

– Gyerekkoromban állatorvos szerettem volna lenni, van bennem valami hihetetlenül erős vonzódás az állatokhoz és ugyanígy a pici dolgokhoz – kezdte Eszter. – Azt szeretem, ami kézbe vehető, bájos, személyes, belefér a zsebembe, és csak egyetlen van belőle a világon – számomra az ilyen tárgy az igazi kincs. Kiskoromban is sokat „szöszöltem” anyuval és egyedül is, de igazán a gyerekeim születése után kezdtem el kézműveskedni. Az enyém volt az első soproni GÖTZ játékbolt, a babák régóta velem vannak.

Eszter szociálpedagógiát tanult, majd amikor a gyerekekkel otthon töltött idő után vissza szeretett volna menni dolgozni, arra jutott, az alkotást választja.

– A gyerekeim is ebben nőttek fel, eleinte nekik, majd velük alkottam – folytatta Eszter. – Akkor már szinte minden kézműves technikát ismertem, nyitottam egy internetes boltot, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az igazán sikeres készítők egyféle technikát használnak, azt viszont nagyon jól. A tűnemezelés (száraz nemezelés) mellett döntöttem, mert azt kevesen tudják úgy csinálni, hogy ne barkácsjellege legyen. Minél jobban megismertem, annál jobban beleszerettem, akkor vesztem el teljesen, amikor a gyönyörű színekben elérhető szalaggyapjúval kezdtem dolgozni. Képeztem magam, videókat, könyveket bújtam, és amit nem találtam meg, arra magam jöttem rá. Ha van tíz szabad percem, már ülök is le dolgozni. Napi több órát töltök ezzel, hétvégén is. Imádom mind a mai napig! Szeretek minden darabot, ami kikerül a kezem alól, ők az én jobbik felem. Mindegyikben benne vagyok, ahogy a megrendelő és a megajándékozott is. A „legfiatalabb” baba egy karikában álló tündér, amolyan „gyerekszoba tündére”, ma viszi el a futár, holnap már a tulajdonosánál lesz. Most kezdek bele egy babaköszöntő ajándékba, folyamatosan dolgozom. Én ránézésre megismerem más készítők munkáit, remélem, az én kézjegyeim is felismerhetők az enyémeken! Szeretném, ha minden babám egyedi lenne!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...