Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tízezren a fesztiválon

Véget ért a Soproni Tavaszi Napok programsorozata

Tízezren a fesztiválon

| Munkatársunktól | Kultúra

Koncertek, kiállítások, színházi előadások és rendhagyó programok is szerepeltek a márciustól április közepéig tartó tavaszi napok kínálatában. A Pro Kultúra Sopron a Liszt-központban, a Munkácsy-teremben és a Petőfi Színházban tizennégyféle programra várta a közönséget.

A kulturális fesztivál az Orlai Pro­­dukció Száll a kakukk fészkére című színházi előadásával ért véget április 16-án. A telt ház előtt bemutatott darabban Pé­­ter­­fy Bori és Szabó Kimmel Tamás alakította a főszerepet. Szintén a színházban láthatta a közönség az Orlai Produkció Várj, míg sötét lesz című előadását és a sop­­roni teátrum My Fair Lady cí­­mű musicaljének bemutatóját. Utóbbi májusban is műsoron marad, és a nagy érdeklődésre való tekintettel május 19-én és 20-án bérleten kívüli előadásban is látható lesz.

Az Anna and the Barbies akusztikus koncertet adott a Liszt-központban.

A Liszt-központban kétszer is telt ház előtt mutatta be legújabb estjét Bödőcs Tibor, és minden jegy elkelt a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar, valamint a Fidelissima Vegyeskar közös hangversenyére is. A koncerten Händel Messiás című művéből hallhatott részleteket a közönség, a műsort pedig egy látványos dekoráció tette feledhetetlenebbé: a koncertterem mennyezetét ezer papírmadár díszítette, a hófehér madárraj a húsvéti örömöt szimbolizálta.

Szintén a Liszt-központ adott helyet az első soproni drón és robotika show-nak, mely két na­­pon át várta a látogatókat látványos bemutatókkal és a jö­­vő technológiáiról szóló előadásokkal. A programra kétezren érkeztek. Harmadik alkalommal látogatott Sopronba a WAMP design vásár, ahol egyedi termékek kínálata várta az érdeklődőket. A vásárra közel hatszá­­zan látogattak el. A tavaszi napok keretében további neves előadók, közszereplők érkeztek Sopron­­ba: rend­­hagyó programon találkoz­­hattak az érdeklődők Katus Attila aerobikedzővel és Lakatos Márk stylisttal, a gyerekeknek a Hahó együttes zenélt, az Anna and the Barbies pedig ritkán hallható akusztikus koncertet adott a Liszt-központban.

A harmadik WAMP designvásáron pedig ismét egyedi termékeket kínáltak. Ide közel hatszázan látogattak el. Fotók: torma sándor

A helyi alkotók, tehetségek be­­mutatása is fontos része a fesz­­­­tiválnak, idén Borsodi Zsuzsa ke­­ra­­mikusművész élet­mű­­ki­­ál­­lí­­tása, valamint a soproni zeneiskola növendékeinek Horváth József-emlékhangversenye szerepelt a kínálatban.

A Soproni Tavaszi Napokat 1983 óta minden évben megrendezi a Pro Kultúra azzal a cél­­lal, hogy a tavaszi szezonban koncentráltan kínáljon színházi, zenei és képzőművészeti programokat a városban.

Kapcsolódó cikkek