Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Téli virágzás az ünnepen

Téli virágzás az ünnepen

| Munkatársunktól | Kultúra

Műsorra tűzi az M5 csatorna Sánta Ferenc Téli virágzás című novellájából készült kisjátékfilmet augusztus 20-án 19.35 perctől. Az alkotásban a Soproni Petőfi Színház színészei és Eperjes Károly játszanak. A rendező Bozsogi János, a producer Pataki András.

Sánta Ferenc Téli virágzás című novellájából Ozsda Erika dramaturg és az alkotás rendezője, Bozsogi János írt forgatókönyvet. A Pápa Városi Televízió, a Forrás Film és a Soproni Petőfi Színház együttműködésének köszönhetően készült az alkotás. A csapat az erdélyi Vármezőn és Mikházán, valamint Magyarpolányban, illetve a Bakonyban is forgatott 2017-ben.

Az alkotásban az író gondolatain keresztül követhető nyomon a történet, amely egy szegény  székely család hétköznapjaiba nyújt bepillantást. A törött lábú apa helyett 10 éves gyermeke megy fáért az erdőbe. Közben a fogcsikorgató hideggel küzdve talál egy kismadarat, amely majdnem megfagy. Fa helyett hazaviszi  - félve a veréstől. A madár még a tűz melegénél is többet ad a családnak.

- A Sánta Ferenc által elénk rajzolt és megteremtett történet azt a tiszta magyar népmesei világot hozza elénk, amely olyan gyönyörűséges, hogy az kameráért kiáltott - mondta  a forgatás alatt rendező Bozsogi János, aki hozzáfűzte: úgy érzi, a mai elfajzott, eldurvult, magából kifordult hétköznapjainkban egy keserédes novellán keresztül külön kihívás olyan értékrendet láttatni, amikor az emberekben benne munkál a tisztesség, az odaadás, a szeretet, az összetartozás családon belül is. Ezeket az érzelmi állapotokat előtérbe helyezve erős képi világgal szeretné erősíteni a nyelvi, szövegbeli szépségeket.

A kisjátékfilmben a főhős Ferkót az erdélyi Csibész Alapítvány által gondozott gyermek, a 11 éves csíkcsomortáni Pánczél Antal alakítja. Látható még a filmben a szintén csíkcsomortáni, hatesztendős Gál Áron és a csíksomlyói, hétéves Häfliger Ádám. Őket az alkotók többszöri meghallgatás és megnézés után választották ki. Mindegyikük szerepelt az alapítvány Árvácska együttesének Pásztorjátékában, amely a Mezőségben is látható volt. Az anyát a soproni színház színésznője, Molnár Anikó játssza. Az apa szerepét Eperjes Károly alakítja, az írót Szélyes Ferenc színművész formálja meg. Az operatőr Mike László, a vágó Varga András, a zeneszerző Jávorka Ádám, a jelmez Szélyes Andrea munkája.

A Pápa Városi Televízió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Huszárik Zoltán pályázatának a támogatásával készítette ötödik közös alkotását a Forrás Filmmel. Legutóbbi két munkájukat, a Csonka délibáb és a Képtelen történet című alkotásokat a Duna Televízió is műsorára tűzte.

A Téli virágzás augusztus 20-án 19.35 perctől és augusztus 21-én 11.30 perctől látható az M5 műsorán.

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...