Társulati meglepetés

| Pluzsik Tamás

Nem tétlenkedik a Soproni Petőfi Színház társulata ezekben a napokban sem, annak ellenére, hogy a színház és a Liszt Ferenc Kulturális Központ bejáratán is egy STOP tábla figyelmeztet arra, hogy csak a Pro Kultúra dolgozói léphetnek be.

– A kialakult rendkívüli helyzetben is szeretnénk aktív kapcsolatban maradni a közönségünkkel, amihez felhasználjuk a korunk adta technikai lehetőségeket, elsősorban az internetet, illetve a különböző közösségi oldalakat – mondta Varga Róbert, a Soproni Petőfi Színház sajtóreferense. – A társulat színészei online felületen hoznak létre különböző tartalmakat, összeállításokat, műsorokat, mint ahogy ezt tettük a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmával, amikor nemcsak a műsor volt rendhagyó, hanem annak „megjelenése” is, hisz sajnos az üres Petőfi tér adta a hátteret a művészeknek, Ács Tamásnak, ­Savanyu Gergelynek, Molnár Anikónak, Rovó Péternek, Marosszéki

Tamásnak és Kiss Norónak.

Jól jelzi, hogy ez a kényszer szülte „előadásmód”, illetve maga a megjelenés mennyire népszerű, milyen széles réteghez tud eljutni, hogy az elmúlt napokban közel húszezren tekintették meg a valamivel több mint tízperces produkciót. Hogy továbbra se maradjunk színház és kultúra nélkül, a színészek további felvételeket készítenek, így például a Silentium – a csendtől a szóig című, Wass Albert életművét bemutató összeállítást Ács Tamás és Papp Attila, valamint Rejtő Jenő: A hallgatás ára című kabaréjelenetének egy részletét ­Simon Andrea, Savanyu Gergely és Papp Attila előadásában a napokban már közzé is tették a színház facebook-oldalán. Ez utóbbi kétperces jelenetet egy nap alatt több mint háromezren tekintették meg. A társulat hasonló jellegű irodalmi és zenés összeállításokkal készül a továbbiakban is, valamint a Soproni Tankerületi Központtal együttműködve részt vesz a Sopron Televízióban jelentkező iskolatévés műsorok elkészítésében.

Varga Róberttől azt is megtudtuk, hogy egy meglepetéssel is szeretnének előrukkolni, amiről csak annyit árult el, hogy egy dal lesz, melyben mintegy hetven művész működik közre.

– A felvételek nagy része már elkészült, javában tart az anyag vágása, illetve még néhány utómunka van hátra – tette hozzá Varga Róbert.

Teljes verzió