Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tallózó

Tallózó

| Kultúra

Válogatás a korabeli sajtóból.

2006

Hullanak az edzők

Sopronban az NB I-es csapat kispadján úgy hullanak az edzők, mint ősszel a legyek. A bajnokságot Csank Jánossal kezdte a gárda, majd őt Selymes Tibor követte a kispadon. Télen egy rövid ideig Nagy Tamás irányította a keretet, utána László Csaba következett egy nálánál is rövidebb időre, mígnem Vízer Máriusz elnök Dario Bonettiben, az olasz szakemberben találta meg a neki tetsző edzőt. A Magyar Kupából való kieséssel és a REAC-tól elszenvedett vereség után azonban az olasz ideje is kitelt Sopronban, az utódja pedig az eddigi pályaedzője, Vass László lett. (Kisalföld)

Lovas íjász sportegyesület indul Sopronban!

Akiben van elég bátorság és a honfoglalás kori hagyományok érdeklik, annak várjuk jelentkezését! Érdeklődni a 20/447–11!! mobilszámon lehet. Alakuló találkozó május 6-án, szombaton! Minden jelentkezőt szeretettel várunk! (hirdetés a Kisalföldben)

Távirányítású mozdony

A GYSEV üzembe helyezte az első saját fejlesztésű, rádió-távirányítású dízelmozdonyát, erősítette meg lapunk információit Székely Csaba, a társaság vezérigazgató-helyettese, aki azt is elmondta, hogy a távirányítású mozdonyok elsősorban a rendező-pályaudvarokon tolatásnál, tehervonatok, valamint iparvágányok kiszolgálásánál, illetve pályaépítésnél alkalmazhatók eredményesen. A mozdony működtetéséhez ráadásul nincs szükség hagyományosan képzett vezetőre sem. A program részeként a mozdony és a szerelvény közötti össze- és szétkapcsolást is automatizálták. (Napi Gazdaság)

1991

Kerék Imre új kötete

A Somogyból elszármazott, Pécsett tanuló, jelenleg Sopronban élő költő „visszatért” szülőföldjére: Kaposváron, a Somogy Megyei Könyvtár kiadásában megjelent önálló gyermekverskötete. Az Ágas-bogas koronák mintegy félszáz verset tartalmaz. Hogy milyen Kerék Imre verseinek a nyelve? Szívesen sző a versekbe egy-egy tájnyelvi vagy régies, a mai nyelvhasználatból kikopott szót, például tombjunk, azaz tomboljunk, vagy dombérozzunk, azaz dáridózzunk. Néha a diáknyelvből vesz át kifejezéseket, például letanyáz, máskor pedig szójátékot alkalmaz, de leggyakrabban a hangutánzó szavak hatásával él. (Kincskereső)

1976

Tizenegyedszer kiváló!

Tizenegyedik alkalommal nyerte el a Kiváló Igazgatóság címet a Soproni Postaigazgatóság. A kimagaslóan jó munkáért járó oklevél átadására április 23-án Sopronban, a Liszt Ferenc Művelődési Központ dísztermében került sor. Az eredményeket, amelyekkel a magas kitüntetést kiérdemelték, Kirkovits István postaigazgató ismertette. Folytatva az 1974-ben indított kongresszusi és felszabadulási munkaversenyt, 1975. évi eredménytervét 109 százalékra teljesítve, 68,7 millió forint nyereséggel zárta az évet a Győr–Sopron, Vas és Veszprém megyék postai feladatait végző igazgatóság. (Vas Népe)

Princzes nagyot játszott!

Soproni Közlekedési SE – Pápa 3:1 Sopron, 700 néző. SKSE: Babos–Göndöcs, Drázsnyák, Egresits, Huber, Németh, Borsos (Kovács), Princzes, Jäger, Bencze, Ábrahám. Edző: Kummer Ernő. SKSE-rohamok után a Pápa irányította a játékot. Negyedóra elteltével a soproni csapat sorozatos támadásai, Ábrahám és Németh lövései jelentettek veszélyt a vendégek kapujára. A félidő utolsó perceiben változatos lett a küzdelem. Princzes és Ábrahám szabadrúgásait tette ártalmatlanná a pápai kapuvédő. Az utolsó húsz percben a közlekedésiek, Princzes vezérletével, hatalmas iramot diktáltak, s teljesen beszorították ellenfelüket. A soproni gólokat Németh, Bencze és Princzes szerezte. Az SKSE a mérkőzés hajrájában nyújtott teljesítményével érdemelte ki a győzelmet, különösen Princzes, Drázsnyák, Egresits és Jäger kiváló játéka emelhető ki. (Kisalföld)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...