Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Színházban a túlélésről
Az előadás minden korosztálynak szól, arra világít rá, hogy mi történik a civilizációval, ha megfeledkezünk arról, hogy emberek vagyunk.

„Inspiráló együtt játszani, gondolkodni ezzel a csapattal”

Színházban a túlélésről

| Köves Andrea | Kultúra

Felkavaró, katartikus élményt nyújt a felsős és középiskolás diákok számára színpadra vitt A legyek ura című kamaraszínházi előadás. A darabban tizenhat, döntően soproni diák formálja meg elemi erővel a szerepeket.

A Soproni Petőfi Színház színházi nevelési programja keretében valósult meg a nagyszabású vállalkozás. A történet már a próba első pillanataiban megfogta a szereplőket. A világban háború dúl, amely elől repülőn menekítve evakuálnak egy csapat tizenéves fiút, ám gépüket találat éri. Az életben maradtak csoportja egy lakatlan szigetre vetődik, ahol összegyűlve megpróbálkoznak a túléléssel és a megmeneküléssel, miközben egyre erőteljesebben felszínre kerülnek a vad, kegyetlen ösztönök…

William Golding Nobel-díjas író regényét Németh Ervin dramaturg „álmodta” színpadra, a szövegkönyv megírása, a dramaturgia és a rendezés is az ő nevéhez kapcsolódik. Meglátása szerint korokon átívelő, mély üzenete van a darabnak.

– Az előadás minden korosztálynak szól, arra világít rá, hogy mi történik a civilizációval, ha megfeledkezünk arról, hogy emberek vagyunk, miképpen kerekednek fölénk bizonyos helyzetekben a vad, állati ösztöneink, és szűnik meg az ész, a ráció kontrollja – mondta Németh Ervin. – Nagyon inspiráló együtt játszani, gondolkodni ezzel a 8-tól 17 éves korú fiúkból álló csapattal, intenzív próbaidőszak után több mint harminc előadáson léptek a közönség elé.

Vajon megérte-e? – tettem fel a kérdést az egyik utolsó előadás előtt a szereplőknek, akik az élményekből ki sem fogytak a válaszadás során. A főszereplő Ralphot alakító Jegor Prikazcsikov élete élményének nevezte a darabban kapott lehetőségét. Szedenics Dominik számára igazi lelki erőpróba volt az önmagából kivetkőző Jack szerepének az eljátszása, mint mesélte, sokat mélyült az emberismerete a darabnak köszönhetően. Röfi szerepében Nyerges Dávidot láthatja a közönség, a fiatal szereplőnek nagy élményt nyújtott a sok visszajelzés, amit a tanáraitól, diáktársaitól és ismerőseitől kapott az előadások után.

De visszajelzésekből az egész csapatnak bőven kijutott az elmúlt hetekben. Az egyik legtöbbet mondó vélemény egy hetedikes nézőtől származik, aki az előadás után odament a tanárához, és azt mondta: „Tanárnő! Erről az előadásról holnap mindenképpen beszélnünk kell, olyan nagy hatást tett rám!”. 

Soproni előadások: A darabot bérleten kívül október 9-én 19 órakor játsszák a Liszt-központban. A középiskolások és felső tagozatosok pedig még néhány alkalommal láthatják. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Sopron hangja lemezen

Sopron hangja lemezen

2025. 12. 17. | Nagybodzsár Kamilla

Új fejezet nyílt a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar történetében: az együttes különleges anyagot rögzített, amely Sopron zenei örökségének egy...