Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Színház: évadzáró - évadnyitó

Színház: évadzáró - évadnyitó

| Munkatársunktól | Kultúra

Savanyu Gergely színművész és Vaszilij Nyemcsinov táncművész érdemelték ki az évad legjobbjainak járó elismeréseket a Soproni Petőfi Színház rendhagyó társulati ülésén, amelynek keretében egyszerre lezárták az idei és megnyitották az új, most ősszel kezdődő szezont. Összesen 14 bemutatóval készül a teátrum.

- Ilyen sem volt még a színház életében, hogy a remény évadának lezárásával rögtön megnyithatjuk a hűségét - erről beszélt köszöntőjében dr. Farkas Ciprán, Sopron polgármestere a különleges társulati ülésen, amikor Cicerót idézte: "Háborúban hallgatnak a múzsák". Utalt arra, olyan időket élünk, amikor a külső fenyegetettség (a világjárvány) miatt az emberek hajlamosak a kultúra jelenlétét az életükben háttérbe szorítani. Ez az időszak nehéz volt mindenki számára, a színészeket elzárta a közönségtől a veszélyhelyzet.

Majd a pandémia esetleges második hullámára célozva folytatta, remélik a legjobbakat, de készülnek a legrosszabbra is. Hozzáfűzte: a remény és a hűség fontos lesz most. A következő évad, illetve az idei nyár több évfordulót hordoz. A minap nyithatták újra az Európában egyedülálló fertőrákosi barlangszínházat, megünnepelve annak ötvenedik évadát. Ez a játszóhely kincse a térségnek és a művészeknek lehetőséget biztosít, hogy örömteli pillanatokat szerezzenek a kultúrát szerető soproni polgároknak. Aláhúzta, különleges pillanat jött el Sopron életébe azzal, hogy jövőre lesz az 1921-es népszavazás századik évfordulója. A hűség összeforrt a város nevével, s ahogy fogalmazott, helyes, ha a színház készül erre a centenáriumra a műsorra tűzött és már korábban meghirdetett darabjaival. (Somogyváry Gyula És mégis élünk című művéből készült táncművet a Sopron Balett egy esztendő múlva mutatja be az ünnep alkalmából-a szerk.)

A polgármester végül azt kívánta a társulatnak, olyan szezonnal tudják elkápráztatni a nézőket, hogy ne csak a világjárvány, hanem az előadások miatt emlékezzenek ezekre az időkre az emberek.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: a különleges járványhelyzetben intézkedések sorát hozták meg a programok, előadások átütemezése, pótlása miatt, hogy a jegyeket, bérleteket váltó nézőknek megfelelő választási lehetőségeket biztosítsanak a kínálatukkal. A munkahelymegtartás szintén fontos céljuk volt az elmúlt hónapokban. Összesen 44 munkatársukat helyezték át négyórás munkaidőbe július végéig. A járvány miatt bevezetett állami bértámogatási rendszerre sikeresen pályáztak, így mindegyiküknek sikerült minimális, alig érzékelhető anyagi különbséggel átvészelnie ezt az időszakot.

- Nem tudható, hogy melyik pillanatban áll le a színház. Amíg nincs vakcina, addig ennek a bizonytalanságnak a szelleme itt van közöttünk - mondta az ügyvezető a járvány második hullámáról szóló hírekre reagálva. Azzal folytatta, próbára tette a társulatot az elmúlt három hónap, de erőn felül teljesített mindenki. Folyamatos munka folyt a cég intézményeinél. Öröm volt látni a Suli TV-t, amiben a soproni színészek a tankerület felkérésére vettek részt. Mindemellett a művészek sorozatokat, saját tartalmakat készítettek az online felületekre. Savanyu Gergely például Radnóti Naplóját olvasta fel nagy sikerrel.

Az ügyvezető kitért arra, hogy a jövőben a Soproni Petőfi Színház az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a soproni önkormányzat közös fenntartásába került úgy, hogy a tulajdonosi jogokat továbbra is a város gyakorolja. Ehhez kapcsolódva kiemelte, amióta ügyvezetőként dolgozik a Pro Kultúra élén (2017. február 1.), egymilliárd forintot meghaladó pályázati pénz érkezett a céghez, mindez pedig az itt dolgozók munkáját dicséri és Sopront illeti. Főként a Nemzeti Kulturális Alaptól, az Európai Uniótól és az Emmitől nyertek forrásokat. A minisztériumnak köszönhető az, hogy nemrég öt színészlakást tudtak felújítani és átadhatnak a Liszt-központban egy új edzőtermet, segítve a színészek, táncosok erőnléti felkészülését, rekreációját. Együttesen mindez húszmillió forintos beruházást jelentett számukra.

Hangsúlyozta: a cég az elmúlt három évben folyamatosan nyereséggel működött és olyan mértékben fogytak a jegyek, főként a barlangszínház esetében, ha nem jött volna a járvány, akkor minden eddiginél magasabb nézőszámmal zárhatták volna a szezont.

Pataki András miután értékelte az idei előadásokat, ismertette az ősszel kezdődő hűség évadát. A felnőtt bérletben elsőként A padlás című félig mese, félig musicalt láthatják a nézők októbertől az ő rendezésében. A darab történetében először minden előadáson 25 tagú zenekar kíséri a dalokat. Majd ezt követi Demcsák Ottó és Alekszej Batrakov koreográfiájával készülő Stabat Mater táncmű a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójaként. Ugyancsak felnőtt bérletben kamara játszóhelyen tűzik műsorra a Római karnevál színpadi játékot, amely a Hubay Miklós műve alapján készült. A Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház koprodukciója Lánczy Margitról, a Nemzeti Színház színésznőjéről szól. A kommunista időkben egy koncepciós perben börtönbüntetésre ítélték, majd szabadulása után páholynyitogatóként alkalmazták. Az ő emléke előtt tisztelegnek ezzel a darabbal és egyben jutalomjátékot biztosítanak a hatvanadik színházi szezonját kezdő Farkas Ibolyának, az erdélyi színjátszás legendás művészének. Kiemelkedik az ősszel kezdődő évadból Németh László történelmi drámája, a Széchenyi. A színházi világnapon lesz a premier Csiszár Imre Kossuth-és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész rendezésében Széles Tamás, valamint Kovács Frigyes főszereplésével. Ősbemutatóként Katona Imre Isten komédiása című misztériumjátékát tűzik műsorra a Jászai-díjas Pataki András rendezésében, Papp Attila alakítja a főhőst, Szent Ferencet.

A középiskolások Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját nézhetik meg a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában. Szerepelnek a bérletükben az Isten komédiása, a Stabat Mater táncmű, valamint a Széchenyi és A padlás produkciók. A fiataloknak választható Fórumszínházi előadásokat is kínálnak. Ilyen lesz a Bolond Shakespeare, A zuhanás második pillanata, a Helló, náci! és a Szókratész védőbeszéde.

A felsős bérletben A padlás című félig mese, félig musicalt tűzik műsorra. Ez a korosztály láthatja az Isten komédiása, A helység kalapácsa darabokat. Mindemellett a Fehérlófiát is megnézhetik a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes táncelőadásaként, és kapnak tanteremszínházi foglalkozást Fehérló patkója címmel.

Az alsósoknak is kínálják a Fehérlófia előadást, A három aranygyűrű című magyar népmesét a Forrás Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójaként. Számukra hívják meg még Méhes Csaba–Takács Tibor A Rézerdő lakói című zenés mesejátékot Méhes Csaba és a Brass in the Five kvintettől.

Az ovisoknak Valentyin Katajev – Alekszej Batrakov Hétszínvirág című mesés táncjátékot állítják színpadra a Sopron Balett előadásaként. A kicsik is megnézhetik A három aranygyűrűt és A Rézerdő lakói produkciókat.

A soproni színház előadásait több nyári vendégszereplésre hívták. A kisvárdai fesztiválon vesz részt agusztusban a Peer Gynt drámai költemény és a Római karnevál színpadi játék. Utóbbi előadás nyitja most hétvégén az esztergomi várszínház idei szezonját. A gyulai várszínházban pedig a Zenta, 1697 rockopera látható július végén.

A társulatban annyi változás történt, hogy távozott Demeter Helga színművésznő, Ács Tamás színművész pedig elköltözött a családjával Sopronból, így tagságát megszüntette, de két önálló produkciója még látható ősztől. Érkezett új tagként Kisfaludy Zsófia, aki a My Fair Ladyben és a Valahol Európában előadásokban már nagy sikerrel szerepelt a színházban. Az új évadban A padlás című produkcióban már színpadra lép.

Az ügyvezető a hűség évada utáni esztendőről is beszélt, mert az újabb ünnepet jelent majd a város, a társulat számára és erre is készülnek már. Az önálló társulat megalapításának harmincadik évfordulóját köszöntik, s a tervek szerint az alapító-igazgató Mikó István tiszteletére tűzik műsorra az ő főszereplésével A kölyök című musicalt. A következő barlangszínházi szezonban pedig német nyelven játsszák majd a Bál a Savoyban produkciót.

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője rövid beszédében visszaemlékezett arra, hogy a kényszerű leállás a művészek lelkét megsebezte. Mint mondta, az egységre törekvéssel, jóindulattal, a szeretettel lehet ezt elfedni, s az a repertoár, amelyet kialakított a vezetés, gyógyírként hathat most a nézőkre és a művészekre.

A társulati ülés végén adták át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek járó elismerést. Az év színészének Savanyu Gergelyt, az év táncosának pedig a Sopron Balettből Vaszilij Nyemcsinovot választották.  

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...