Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Színház a színházban
A színház a színházban történet szerzője, Sárdy Barbara, a zenét Papp Gyula írta Fotó: Pluzsik Tamás

Premier előtti beszélgetés Sárdy Barbarával és Papp Gyulával

Színház a színházban

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Február 24-én, szombaton mutatja be a Soproni Petőfi Színház társulata az Ármány&szerelem című rockzenés játékot, melyben Friedrich Schiller drámájának jelenetei sorakoznak föl, de nem az ismert és megszokott módon.

Hogy miért és hogyan, arról kérdeztük a darab zeneszerzőjét, Papp Gyulát és a „színház a színházban” történet szerzőjét, Sárdy Barbarát.

– „Tudod mit kellene neked megzenésíteni Gyuszi? Az Ármány és szerelmet” – mondta talán éppen húsz évvel ezelőtt Mikó Pista egy Svejk előadást követően. Én pedig megfogadtam akkori igazgatóm tanácsát, és a zenés darabot hamarosan be is mutatta a Békéscsabai Jókai Színház. Összességében azonban elégedetlen voltam vele, mégpedig azért, mert használhatatlanul hosszúra sikeredett – emlékezett vissza a két évtizeddel ezelőtti előadásra a hetvenes, majd az azt követő évtizedek legendás rockzenésze, a Mini, a Skorpió, a P. Mobil és még számos más együttes billentyűse, Papp Gyula.

– Én is láttam azt az előadást, sőt apróbb dolgokban közre is működtem benne – kapcsolódott a beszélgetésbe Sárdy Barbara. – Mondtam Gyuszinak, hogy ezen változtatni kell, mert ez így fogyaszthatatlan, de aztán ezzel annyiban is maradt a dolog. Aztán sok-sok évvel később, a Madách Színház által meghirdetett musicalíró versenyre átdolgoztuk az egész darabot: a már meglévő Papp–Demjén dalokhoz írtam egy kerettörténetet. Végül is ebből akkor előadás nem született, így a jövő heti soproni premier lényegében ősbemutató lesz a Petőfi Színházban.

A Pataki András által rendezett rockzenés játék huszonegy dalszövegében – melynek szerzője Demjén Ferenc – a schilleri dráma csaknem sértetlenül lezajlik, de nem az ismert és megszokott módon. A néző belecsöppen egy színházi próbafolyamatba, amikor is a társulat, melynek dühöngéseit és belenyugvásait is végigkövethetjük, az Ármány és szerelem megzenésített változatát igyekszik színpadra vinni, miközben fény derül a társulaton belüli feszültségekre és bonyodalmakra. – Tulajdonképpen egy formabontó és egyúttal művészetileg is összetett élményt nyújtó előadást láthatnak majd a nézők – mondta Sárdy Barbara.

– Egyúttal pedig egy koncertélményt is kapnak – tette hozzá Papp Gyula, hisz a zenekar is jelmezben végig a színpadon van, mégpedig klasszikus rockzenekari felállásban, kiegészülve vokállal és fúvósokkal. – De ennyi legyen is elég, a többi majd az előadáson derüljön ki – el kell jönni és meg kell nézni!

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...