Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Százéves távlatból
Fotó: Filep István

Történelmi konferencia Sopronban

Százéves távlatból

| Etzl Edgár | Kultúra

Haza – szeretet – hűség – A soproni népszavazás elő- és utóélete címmel tartottak kétnapos konferenciát múlt héten a soproni Liszt-központban.

Milyen események vezettek a trianoni békeszerződésig és a népszavazásig? Kik voltak az események kulcsfigurái? Hogy alakították a történteket a helyi németek, a soproni főiskolás és a muszlim felkelők? Tizennyolc témát mutattak be a történészek a centenáriumi év jegyében szervezett konferencián.

A VERITAS Történelemkutató Intézet és Levéltár által rendezett kétnapos előadássorozat telt házas megnyitóján dr. Farkas Ciprián polgármester elmondta, a helyiek jól tudják, hogy Sopron és a környező települések ma is a hűség jelképei. – Városunk nemcsak címerén viseli büszkén a leghűségesebb város címet, de élő hagyományként ápolja is azt. Hisszük, hogy a hűség napja nemcsak a mi, de az egész ország ünnepe is – tette hozzá.

– A jubileumi emlékév lehetőséget ad arra, hogy a múltat, jelent és jövendőt együtt vizsgáljuk – fogalmazott Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. – Egyetlen nemzet, ország vagy város életében sincsenek küzdelmek nélküli időszakok. Vannak viszont mindenek feletti erkölcsi értékek, amelyek segítenek a válsághelyzet megoldásában, a helyes döntések meghozatalában.

Bár személyesen nem tudott részt venni az eseményen, köszöntőjét videóüzenetben küldte el dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. – A soproniak száz évvel ezelőtt nem hagyták, hogy a nagypolitika döntsön a jövőjükről, és a saját kezükbe vették a jövőjüket – hangzott el a felvételen. Dr. Szakály Sándor, a VERITAS-intézet főigazgatója megköszönte a városvezetésnek, hogy vendégül látta a konferenciát.

A rendezvényen két nap alatt tizennyolc témát mutattak be a kutatók.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...