Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
… soproni történetek
Turbuly Éva könyvében sokszínű életinterjúkat találunk.

„ Lehet izgalmas, érdekes interjút készíteni”

… soproni történetek

| Köves Andrea | Kultúra

Megjelent Turbuly Éva történész, levéltáros Soproni emberek, soproni történetek című interjúkötetének folytatása. A második kiadványban a szerző újabb 13 beszélgetést közöl.

A Soproni Levéltár egykori igazgatója a Soproni Szemle szerkesztőjeként, szerzőjeként először felkérésre, majd saját elhatározásából kezdett sokszínű életinterjúkat készíteni.

– A példát Szende Katalin Mollay Károly nyelvésszel, a Soproni Szemle egykori főszerkesztőjével készített interjúja adta, ami megmutatta számomra, hogy a szokványos, olykor „papírízű” évfordulós megemlékezések, beszélgetések helyett lehet izgalmas, érdekes interjút készíteni, ami a partner személyes sorsán túl visszatükrözi egy adott kor eszméit, történetét, hangulatát – mesélte Turbuly Éva. – Emiatt és Mollay Károly munkássága előtt tisztelegve a mostani kötet függelékében az engem inspiráló egykori beszélgetés is helyet kapott.

2006-től 2023-ig készültek a soproni vonatkozású interjúk tudósokkal, művészekkel, tanárokkal, közéleti személyiségekkel, ismert soproni családok leszármazottaival. A szerző az írások többségét a Soproni Szemlében, néhány interjút pedig a Soproni Füzetekben és a Várhelyben publikált. Az Artemisz Kiadó gondozásában megjelent hiánypótló kötetben például Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapáttal, Sosztarich András polihisztorral, Baranyai Lenke tanárnővel, Hárs József helytörténeti kutatóval, Winkler Andrással, a soproni egyetem egykori rektorával, tudós–költővel és Kutas László szobrászművésszel készített interjú olvasható. A kötetben a szerző Sopronyi-Thurner Mihályról, Becht Rezsőről és Sarkady Sándorról írt tanulmányai is helyet kaptak.

A kötetet november 12-én, szerdán 17 órától mutatják be a Soproni TIT nagytermében. A szerzővel Horváth Eleonóra beszélget.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek