Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopron ifjú tehetsége
Holpár Anna a hűség napi ünnepségen vette át az elismerést a város vezetőitől Fotó: Griechisch Tamás

Sopron ifjú tehetsége

| Kultúra

Sopronban a hűség napján adják át a város legrangosabb kitüntetéseit. 2019-ben a Sopron Ifjú Tehetsége-díjat Holpár Annának ítélték oda.

A Sopron Ifjú Tehetsége-díj olyan tanulónak adományozható, aki országos és nemzetközi versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hozzájárulva ezzel Sopron város jó hírnevének öregbítéséhez. 2019-ben az elismerésben Holpár Anna részesült. 

Holpár Anna Sopronban kezdte iskolai tanulmányait, jelenleg a győri Révai Miklós Gimnázium 12. évfolyamos tanulója, de most is Sopronban él. 10 éve a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola fuvolaszakos növendéke, tanára Bálintné Horváth Erika. Anna zenei tehetsége kimagasló: több alkalommal is dobogós lett, általában első helyezést ért el hazai és nemzetközi zenei versenyeken. Nemcsak szólóhangszeres munka jellemzi, kamaraprodukciókban és nagy zenekarokban is játszik és versenyez. Idén a pécsi Nemzeti Filharmonikus Zenekar pályázatának győzteseként felléphetett a Mesterek és tanítványaik elnevezésű hangversenyen, ahol az ország hét legtehetségesebb zeneiskolai növendéke kapott szereplési lehetőséget. Több alkalommal is a 3. körig jutott a közmédia zenei tehetségkutató műsorában. A Rotary klub művészeti tehetség díjának első nyertese.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...