Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Ross Károly estje

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A Sopronban élő és alkotó Ross Károly író szerzői estjét tartotta meg a Soproni Irodalmi Társaság. A Várkerület Galériában dr. Hegyi Ferenc, a társaság elnöke beszélgetett a ’80-as évek óta rendszeresen publikáló alkotóval.

Ross Károly angol–magyar szakos tanár, aki irodalmi tevékenysége mellett feleségével Sopronban egy nyelviskolát is működtet. A diákjai viszont nem ilyen néven ismerik… – Valamikor a nyolcvanas évek elején bevittem egy novellát az Új Írás szerkesztőségébe, ahol a főszerkesztő azt mondta, hogy ilyen névvel, hogy Horváth Károly, megítélése szerint nem lehet sikeres íróvá válni – kezdte történetét Ross Károly. – Mivel vitték is nyomdába az anyagot, gyorsan ki kellett találnom egy „jónak tetsző” nevet. Éppen akkor fordítottam Ross Macdonald amerikai krimi szerző egyik művét, gondoltam ez a név nekem is jó lesz, így lett az írói nevem Horváth Károlyból Ross Károly.  

Az író 1954-ben Egyeden született, legutóbbi, Ártériek című novellafüzére 2014-ben jelent meg. Jelenleg egy kisregényen dolgozik, míg négy részből álló családregénye éppen kiadásra vár.

– Készülő kisregényemnek még nagyon az elején vagyok, lényegében csak az első oldalai, illetve maga a koncepció van meg. Kiadásra váró ötödik kötetem egy nagyregény, melynek személyes elemekkel átszőtt cselekménye több mint fél évszázadot ölel át. Maga a történet lényegében a szülőfalumból, a rábaközi Egyedből indul, folytatódik egy kisvárosban, majd egy nagyvárosban és végül ismét egy kisvárosban fejeződik be. Hogy mikor jelenik meg? – jó kérdés, mondjuk úgy: egyeztetés alatt van… – zárta a beszélgetést Ross Károly, aki mint megtudtuk, a szépirodalom mellett nyelvkönyvkiadással is foglalkozik.


Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...