Reneszánsz fesztivál

| Munkatársunktól

Kétnapos reneszánsz fesztivált tartottak a GYIK Rendezvényházban az elmúlt hétvégén.

A megnyitó keretében emlékfát ültettek az Erzsébet-kertben. Az eseményen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Abdai Zsolt, Magas Ádám és Mágel Ágost önkormányzati képviselő is. – Az első reneszánsz fesztivál célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy Mátyás király hogyan kötődik ezer szállal Sopronhoz, milyen tetteket, cselekedeteket hajtott végre uralkodása idején – mondta a program megnyitásán Barcza Attila.

Klötzl Géza főszervező kiemelte, Fertődön nyolcadik éve rendezi már a barokk ételfőző fesztivált, és már korábban szeretett volna Sopronban is egy hasonló jellegű rendezvényt életre hívni. Erre pedig most került sor. Az esemény ideje alatt a GYIK-ban Bagaméry Anikó viseletkészítő mester reneszánszruha-kiállítása is megtekinthető volt. 

Teljes verzió