Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Rejtő, a megejtő
Savanyu Gergely, Ács Tamás és Papp Attila Fotó: Pluzsik Tamás

Rejtő, a megejtő

| Pluzsik Tamás | Kultúra

A hétvégén mutatta be a Soproni Petőfi Színház társulata Rejtő Jenő – Varga Róbert: Rejtő, a megejtő című, kabaréjelenetekből összeállított zenés színdarabot. A mű irodalmi szerkesztője és színpadra állítója Varga Róbert újságíró, a soproni teátrum sajtóreferense, rendezője pedig Pataki András, a teátrum igazgatója.

– Rejtő Jenő két néven indult el egy bokszversenyen, ahol aztán összesorsolták saját magát önmagával és így természetesen tovább is jutott – mesélte Varga Róbert. – Ilyen és ehhez hasonló történetek, legendák övezik ennek a tragikus sorsú, zseniális magyar írónak az életét, aki a legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott ponyvaparódiáival aratta. Ezzel együtt sokoldalú, színes egyéniségként igazi irodalmi kincseket hagyott ránk, ebből állítottam össze az előadás anyagát. 

Az előadásban Rejtő Jenő kedvelt és ismert, illetve kevésbé ismert kabaréjelenetei, regényrészletei mellett természetesen találkozunk Fülig Jimmyvel, Piszkos Freddel, Troppauer Hümérrel, de megelevenedik a harmincas évek pesti kabaréjának utánozhatatlan világa is. A kétfelvonásos előadásban Rejtő Jenőt Ács Tamás alakítja, akivel együtt komédiázik a színpadon Major Zsolt, Molnár Anikó, Papp Attila, Savanyu Gergely, Simon Andrea és Szőcs Erika, a zongoránál pedig Papp Gyula. Az előadás koreográfusa Szakál Attila, jelmeztervezője Szélyes Andrea.

Tízezredik bérletes

Az elmúlt héten pénteken a Rejtő, a megejtő című kabaré fotóspróbáján köszöntötte a színház vezetése és a színészek az idei évad tízezredik bérletváltóját, Tranta Károlynét. Ő a Deák Téri Általános Iskola tanítónője, húsz éve bérletes nézője a színháznak, három gyermekes édesanya, most a fiának vásárolta meg a bérletet. A bérletárusítás november elejéig tart, az adatok alapján már most látható, hogy több felnőtt bérletet (közel 3000 darabot) adtak el, mint tavaly, a gyermek és ifjúsági bérletesek száma pedig meghaladja a hétezret. 

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...