Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Őszi tárlat huszadszor

| P. Horváth László | Kultúra

A magyar festészet napjától, azaz október 18-tól lesz látható Sopronban a XX. Őszi Tárlat. A Festőteremben este hat órakor kezdődő megnyitón Soltra E. Tamás szobrász- és éremművész mond beszédet. A kiállítás november 3-ig hétfő kivételével naponta 10–18 óra között tekinthető meg.

A szervező Pro Kultúra még a nyáron tett közzé egy nyílt felhívást. Ebben a technikára vonatkozó kikötés nem volt, így változatos képanyag gyűlt össze. A pályázatra az ország minden pontjáról érkeztek művek. Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész lapunk megjelenésének idején 46 művész 110 alkotása közül választja ki azokat, amelyeket majd bemutatnak a Festőteremben. 

– Az őszi tárlat több különlegességet is tartogat – mondta lapunknak Soltra E. Tamás. – Hazánkban ritka az olyan kiállítás, amelyen egyszerre mutatkozhat be profi és amatőr alkotó. Ez olyan eredeti hangulatot ad, amely tovább fokozza a befogadó művészi élményét. Másrészt a helyiek, illetve az iskolavárosban tanuló diákok élőben, a maga valóságában találkozhatnak a kortárs művészettel.

Soltra E. Tamás kiemelte, az őszi tárlatok megnyitóira hagyományosan sok helyi polgár látogat el. Idén is minden bizonnyal ez lesz a helyzet, hiszen négy éve volt a tizenkilencedik tárlat, így mind a szakma, mind a közönség részéről felfokozott érdeklődés tapasztalható.

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...