A határtalanság évada Sopronban
2025. 05. 07. | Laklia-Szilágyi AndreaDráma, bohózat, zenés komédia, vígjáték és interaktív játék – színes, izgalmas és érzelmes előadásokkal várja a közönséget a Soproni Petőfi Színház. A...
Szepes Péter neve sok olvasónknak ismerős lehet. Több soproni művészkört is alapított az ezredforduló előtt, képeivel gyakorta találkozhatott a közönség, akár egy belvárosi séta során is.
– 9 éves voltam, amikor édesapám megtanította a festészet alapjait, őt tartom a mesteremnek – kezdte Szepes Péter. – Azt mondta, ne legyek művész, mert abból nem lehet megélni. Van egy öcsém, ő szintén ezt a „szakmát” választotta...
Péter fő alkotási területe a sokszorosított és alkalmazott grafika, illetve az akvarellfestészet.
– Sopronba először 1968-ban az ünnepi hetekre érkeztem. Hamar megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ide költözöm. Jól éreztem itt magam, megfogott a város lakóiból áradó szeretet – folytatta. Barátja, Csatkai Endre „fogadta” Sopronban, feleségét, Évát is itt ismerte meg.
Francia nyelvtudását is tudta kamatoztatni: évekig dolgozott a Fenyves Szállóban (a mai Lővér Hotelben) mint londiner. Itt elterjedt róla, hogy tehetségesen rajzol és fest, így megkeresték az AFIT-tól (autófelszerelési termékeket készítő gyár volt – a szerk.), ahol állást ajánlottak neki mint rajzolónak. – A dolgozók közül sokan akartak megtanulni rajzolni és festeni, a vezetés is támogatott minket. Így megalakult az AFIT Képzőművészeti Kör 1974-ben – idézte fel Péter. – 12-en alapítottuk a kört, a következő 15 évben gyakran kiállítottuk a műveinket a vállalat épületeiben és a város több pontján.
A volt tanítványok egy kisebb szünet után, 1997-ben életre hívták a Nosztalgia Képzőművészeti Kört, melynek alapító ülésére a brennbergi templomban került sor. – Az első kiállításunkat a Vasvillában rendeztük, sokan voltak kíváncsiak a műveinkre – emlékezett vissza Péter. – Brennbergbe is visszatértünk: 31 tagunk festményéből nyitottunk tárlatot 1998 augusztusában a művelődési házban. Ekkor alakultunk át egyesületté, és felvettük az Alpok Képzőművészeti Kör nevet. Alkotótársammal és barátommal, Rozmár Zoltánnal húsz évig vezettük a csoportot.
Az egyesület népszerű kiállításai a Belvárosi séták voltak: tárlataikat kivitték a szabad ég alá, így séta közben bárki megcsodálhatta a tagok műveit paravánokon kiállítva. – Az első sétát Ágfalván tartottuk nagy sikerrel, utána „beljebb költöztünk” a belvárosba – idézte fel.
Péter szabadidejében még ma is sokat fest, és boldogan emlékszik vissza az életére. – Büszke vagyok arra, hogy ennyi embert megismerhettem a festészet által. Rengeteg szeretetet kaptam, amiből én is sokat tudtam adni másoknak. Azt hiszem, ez a legfontosabb a világon – zárta.
Szepes Péter 1944-ben született Budapesten. Édesapja, Szepes Gyula szintén festőművész és grafikus volt. 1957 és 1961 között Párizsban élt és alkotott. A fővárosba visszatérve középfokú tanulmányait egy csepeli technikumban végezte. 1968-től több mint 50 évig lakott Sopronban. Számtalan plakátot, illusztrációt készített élete során. A 81 éves művész 5 éve Hegykőn él.
Dráma, bohózat, zenés komédia, vígjáték és interaktív játék – színes, izgalmas és érzelmes előadásokkal várja a közönséget a Soproni Petőfi Színház. A...
A Crescendo hangversenybérlet 16. évadát zárták múlt héten a Liszt-központban.