A határtalanság évada Sopronban
2025. 05. 07. | Laklia-Szilágyi AndreaDráma, bohózat, zenés komédia, vígjáték és interaktív játék – színes, izgalmas és érzelmes előadásokkal várja a közönséget a Soproni Petőfi Színház. A...
A Soproni Képzőművészeti Társaság szervezésében A vizuális nevelés két rajztanár szemszögéből címmel hallhattak előadást az érdeklődők. Dorosmai Erzsébet és Török Bernadett rajztanári tapasztalatairól beszélt.
A múlt heti előadást azzal a céllal szervezték, hogy a tagok bepillantást nyerjenek az iskolákban folyó művészeti nevelésbe. A Várkerület 19 Galériában a közel kétórás beszélgetésből azt is megtudhattuk, hogy hogyan változott a tantárgy követelményrendszere, bővült az ismeretek köre – követve a világ változásait.
– Török Betti és én magam is több iskolában több korosztályt tanítottunk – mesélte Dorosmai Erzsébet, miközben bemutatták a századforduló idejéről való, a Széchenyi István gimnáziumban és a Berzsenyi Dániel evangélikus líceumban féltve őrzött, a tantágyhoz kapcsolódó anyagot. – Szembetűnő a különbség a mintegy száz évvel ezelőtt készült rajzok és az utóbbi évtizedekben készített munkák között.
Míg az elődöknél még a szerkesztések, díszítőmotívumok másolása volt a gyakori, ma már sokféle anyagot és számos technikát alkalmaznak az órákon. Mindez fejlesztő hatású, és támogatja a többi tantárgy elsajátításának sikerét is.
A személyes élmények színesítették az előadást olyannyira, hogy a hallgatóság tagjai sok egykori rajztanár emlékét is felidézték, tisztelegve előttük.
Dráma, bohózat, zenés komédia, vígjáték és interaktív játék – színes, izgalmas és érzelmes előadásokkal várja a közönséget a Soproni Petőfi Színház. A...
A Crescendo hangversenybérlet 16. évadát zárták múlt héten a Liszt-központban.