– Beavatna bennünket rektor úr a családi hátterébe, a gyermekkori évekbe?

– Kolozsváron születtem, szüleimmel egy a Fő térre néző, Fadrusz János Mátyás király szobrával szemközti ház egyik lakásában laktunk. Édesapám neveléstörténész, a Bolyai, majd a román egyetemmel történt erőszakos összevonás után a Babes-Bolyai Tudományegyetem docense volt, 1956-ban történt leváltásáig annak egyúttal dékánhelyettese is. Édesanyám is az egyetemen oktatott, az ő szakterülete a gazdaságföldrajz volt. Magyar iskolába jártam, előbb az Apáczai Csere János Líceumba, majd a középiskola első osztályát a majd fél évezredes múltra visszatekintő, Báthory István által alapított egykori jezsuita iskola utódjában végeztem el. 1974-ben települtünk át szüleimmel Magyarországra, így középiskolai tanulmányaimat már az elsősorban matematika oktatásáról híres Fazekas-gimnáziumban folytattam, ott is érettségiztem.

– Bölcsész szülők gyermekeként miért éppen az erdőmérnöki pályát választotta?

– Az erdő és a természet szeretetét otthonról hoztam. Édesapám már hatéves koromtól magával vitt apróvadvadászatokra. Máig emlékezetesek számomra a Kis-Szamoson, a mezőségi tavakon, Apahidán, Széken, Gyekén folytatott „rucázások”, azaz a vadkacsavadászatok. A budapesti évek alatt kötődésemet a vadászathoz úgy próbáltam fenntartani, hogy egy lövészklub tagjaként hetenként kétszer jártam edzésre a Margitsziget északi végén lévő koronglövő pályára, ennek köszönhetően ifjúsági versenyzőként még Európa-bajnokságon is részt vettem. Amikor eljött a pályaválasztás ideje, már egyértelmű volt számomra az erdőmérnöki pálya, hisz a komoly műszaki ismeretek mellett természetközeli munkát ígért, vadászatot, vadgazdálkodást, nem utolsó sorban pedig olyan tárgyakból kellett felvételiznem, melyek a kedvenceim voltak: matematika, fizika, biológia.

– Rektor úr balekként éppen negyven évvel ezelőtt lépte át az egyetem kapuját…

– Szerencsésnek mondhatom magam, hisz az egykori Erdészeti és Faipari Egyetemen olyan közegbe kerültem, ami feledhetetlenné tette az egyetemi éveimet. A végzést követően mindez folytatódott, hisz az egykori Vadgazdálkodási Tanszéken szintén kitűnő közösségben dolgozhattam: egyetemi docensként Kőhalmy Tamás vezette a tanszéket, Walterné Illés Valéria egyetemi adjunktus és rektor elődöm, az akkor még tanársegéd Faragó Sándor lett a kollégám.

– Az oktatás mellett most az egyetem irányítása is az Ön feladata lesz. Milyen tervek, elképzelések mentén szeretne haladni?

– A várossal szeretném folytatni, sőt megerősíteni a kölcsönös előnyökön nyugvó és eddig is jól működő, szoros kapcsolatot. Az egyetem színvonalát tekintve nem állunk rosszul, a különböző minősítéseken előkelő helyeken szerepelünk, ezt feltétlen meg kell tartani, de mindezeken túl konkrét terveink, elképzeléseink vannak az előrelépéshez is, amelyhez a fenntartó minisztérium segítő közreműködését is bírju