Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megzenésített költészet
A CD borítót a Szulák című vers ihlette, amely szintén megjeleníti a vonzást

„Nincs múlt idő. A múlt nem múlik el.”

Megzenésített költészet

| Huszár Judit | Kultúra

Gravitáció címmel jelent meg T. Horváth József és Rakovszky Zsuzsa közös albuma. Az énekes–dalszerzővel beszélgettünk a CD elkészítéséről.

– Hogyan jött a közös lemez ötlete?

– A soproni költészetet folyamatosan figyelemmel kísérem, így Rakovszky Zsuzsa: Füvészkönyv című kötete is a kezembe került 2007-ben. Korábban Sarkady Sándorral közösen készítettük el a Télkergető című, majd a soproni gyermekverseket bemutató Évkergető albumot, de nagy sikerű volt az Ez az a hely című lemezünk is, amelyen 27 soproni költő művét mutattuk be.

– Milyen volt a közös munka Rakovszky Zsuzsával?

– Először négy versére írtam zenét. Amikor ezeket a kezdeti felvételeket megmutattam neki, akkor azt láttam, hogy örömmel fogadta, így folytattam a munkát. Már akkor terveztem olyan albumok elkészítését, amelyeken nem hivatásos színészek mondanak el költői szövegeket, hanem az alkotó saját hangján szólalnak meg a művek. Miután otthon stúdiókörülmények álltak rendelkezésre, Zsuzsa szívesen jött át, és több estén keresztül olvasta fel az általa kiválasztott műveit.

– Kiknek ajánlanád a lemezt, kiknek szól?

– Természetesen mindenkinek szívesen ajánlom, aki érdeklődik a magyar, illetve a soproni költészet iránt. Érdekes lehet az érettségizőknek is, hiszen szerepelt már Rakovszky Zsuzsa érettségi tételként.

– Miért a Gravitáció a címadó dal?

– A Gravitáció az én értelmezésemben nem csupán a tömegvonzás, a kölcsönhatás két test között, hanem ember és ember, a férfi és a nő közti kölcsönhatást is megjeleníti, az örökös körforgást, változást, hatást és ellenhatást, múltat, jelent és jövőt, amelyben élünk.

– Ha jól érzékelem, akkor az idő, az idő múlása egy fontos, visszatérő motívuma a lemeznek…

– Az idő a legértékesebb, a legfontosabb az ember életében, ami sajnos folyamatosan fogy, bár ritkán gondolunk rá, alig érzékeljük múlását, vagy tudomást sem akarunk venni róla, pedig a pillanatok megbecsülése, megélése létfontosságú, ezek összességéből adódik az emberi élet. 

Kapcsolódó cikkek

Most vagy soha!

Most vagy soha!

2024. 03. 20.

Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.

Monumentális alkotás

Monumentális alkotás

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Nagyszabású élő koncertre készül Sárdy Barbara március 25-én az evangélikus templomban. A soproni előadóművész, zeneszerző magyar költők istenes verse...