Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megújítva és megőrizve
A helyi hagyományokat tiszteletben tartva a levéltár munkatársai egy friss és modern intézmény működtetésén dolgoznak – mondta lapunknak dr. Fiziker Róbert. Fotó: Filep István

A Soproni Levéltár óriási iratanyaga páratlanul értékes

Megújítva és megőrizve

| Laklia-Szilágyi Andrea | Kultúra

Tavaly decemberben nagy változás történt a Soproni Levéltár életében: dr. Dominkovits Péter leköszönésével dr. Fiziker Róbert soproni születésű történész vette át az igazgatói feladatokat. A levéltár szerepéről és a jövendőbeli terveikről is mesélt.

Dr. Fiziker Róbert decemberi hivatalba lépését követően egyből megindultak a tervezések, és megszülettek a célok, melyekkel kapcsolatban már a városvezetéssel is egyeztetett. – Hálás vagyok, amiért egy jól felkészült csapat részese lehetek – kezdte a Soproni Levéltár új igazgatója. – Munkatársaink mind az igényes, tudományos munka mellett tettek hitet. Emellett Házi Jenő, Horváth Zoli bácsi és a közvetlen elődök örökébe lépni nagy felelősség, hiszen a levéltárnak mindig meghatározó szerepe van és lesz a helyi identitás megerősítésében. Ahogy Habsburg Ottó mondta: „Aki nem ismeri a múltját, nem ura a jövőjének sem, hisz nem tudja, hogy honnan jött, így azt sem tudhatja, hogy hová tart, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudja, hol van.”.

Az 1950-es évekbeli összevonások miatt a 19 megye mindegyikében alakult egy levéltár, akadt azonban egy kivétel is. – Sopron megőrizte az önállóságát, így összesen 20 levéltár működik ma a Magyar Nemzeti Levéltár keretein belül az országban – ismertette a történész. – Az itteni anyag – mely 7200 iratfolyóméter – páratlanul értékes. Olyan maradandó történelmi értékű dokumentumok vannak itt, amelyek miatt erős a tudományos beágyazottság.

A helyi hagyományokat tiszteletben tartva a levéltár munkatársai egy friss és modern intézmény működtetésén dolgoznak. A cél, hogy megmutassák az embereknek a történelem érdekes és izgalmas világát. Ezt rendezvényekkel és előadásokkal is igyekeznek elérni. – Idén márciusban lesz a reformkor kezdetének tekintett 1825 kerek évfordulója, illetve március 15-éről sem szabad megfeledkeznünk. Előbányásztuk a Széchenyi-gimnázium 1942-es zászlaját is – mesélte az igazgató.

A gyönyörűen, kézzel kivarrt zászlót Soproni Horváth József festőművész tervei alapján készítették el. A levéltár munkatársai szeretnék bemutatni ezt a relikviát.

– Ezt megelőzően a magyar kultúra napján egy zenés–verses bejelentkezést tervezünk a Facebookon – folytatta az igazgató. – Ezzel a videós bejegyzéssel indítjuk útjára az új oldalunkat. Az országos eseményekre szeretnénk lokális programokkal reagálni, emellett tervezünk levéltári sétákat, illetve minden hónapban bemutatunk egy dokumentumot a gyűjteményből. Jövőre egy levéltári naptárat is kiadnánk.

Sopron vármegyéhez egykor tartozott három osztrák járás, amelyeket ugyan elcsatoltak, de az 1918-ig összegyűlt iratanyagaik itt maradtak. A levéltár munkatársai szeretnék Ruszttal (Rust) és Kismartonnal (Eisenstadt) felvenni a kapcsolatot, és egy regionális, levéltári egységet létrehozni.

– Milyen érzés visszatérni a szülővárosba? – kérdeztem egykori történelemtanáromat. – Életem kétharmadát Soprontól távol töltöttem, de úgy érzem, hogy nem visszajöttem, hanem hazatértem. 1987-ben jártam először ebben a levéltárban, tehát mondhatjuk, hogy ide is visszatértem. Egy dolog bánt csupán: örültem volna, ha édesapám megélhette volna ezt...

Dr. Fiziker Róbert 1970-ben született Sopronban. A Széchenyi István Gimnáziumban tett érettségijét követően az ELTE-n folytatta tanulmányait, ahol 1995-ben orosz nyelv és irodalom, illetve történelem szakos középiskolai tanári, 1998-ban német nyelvtanári diplomát szerzett. Doktori értekezését 2003-ban summa cum laude minősítéssel védte meg. Tanított budapesti középiskolákban, majd az Akadémia Történettudományi Intézetében, illetve az Országos Levéltárban dolgozott. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Izgalmas színpadi kaland

Izgalmas színpadi kaland

2025. 02. 05. | Köves Andrea

Phil Collins címmel különleges ősbemutatóra készül a Soproni Petőfi Színház társulata. Szálinger Balázs József Attila-díjas költő és Maros András író...