Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Legendás lövéreki versenyek nyomán
A retró busszal bejárhatták az egykori lövéreki versenypálya nyomvonalát az érdeklődők. Fotó: Németh Péter

Legendás lövéreki versenyek nyomán

| Munkatársunktól | Kultúra

Füstöltek a gumik, csikorogtak a kerekek vasárnap a KRESZ-parkban. Negyedik alkalommal tartották meg a LőVÉRkeringés című rendezvényt.

A családi napon színes programokkal várták az érdeklődőket: kipróbálhattak számtalan autós játékot a gyerekek, láthattak retrókisautó-kiállítást, a retró busszal pedig bejárhatták az egykori lövéreki versenypálya nyomvonalát.

Schlosser Zoltán, a soproni Autó–Motor Veterán Club elnöke bemutatta az 1965-ben gyártott Formel Vau versenyautóját. A kocsi újjáépítéséről vetített képes előadást tartott a tulajdonos, majd néhány tiszteletkört is futott. (Az autó felújításáról lapunkban is írtunk: Tűzpiros veterán álomautó, Soproni Téma, 2022. augusztus 24.).


Tóth Zsombor, soproni Forma–1-es fotóriporter élménybeszámolóját is meghallgathatták a résztvevők, valamint a versenyeken készített fotóiból is mutatott válogatást.

Bolodár Zoltán Retro Sopron vetítésében az egykori lövéreki motor- és autóversenyekről válogatott képeket, de helyszíni véradást is tartottak. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Őszintén az életről

Őszintén az életről

2024. 04. 10. | Szilágyi Andrea

Májustól kapható a könyvesboltokban Élő Csenge Enikő soproni születésű költő első verseskötete: az Apám országa című műben a főhős a létezés és az éle...