– Mivel foglalkozol manapság, tanár úr?

– Olvasok, nagyon sokat olvasok, különösen most, hogy a feleségemmel együtt szobafogságra vagyunk kényszerítve. Bizonyára sokan vagyunk úgy, hogy csak rakjuk félre sorba a könyveket, hogy ezeket majd akkor olvassuk el, ha nyugdíjba megyünk. Amikor pedig ez az idő is elérkezik, csak nem akar fogyni ez a könyvkupac, sőt, mi több, egyre gyarapodnak a „félretett könyvek”. Most, ez a kényszer szülte karantén arra feltétlenül jó, hogy bepótoljunk sok-sok restanciát, úgy az olvasás, mint az írás terén, valamint hogy egyúttal rendet is tegyünk a holmijaink között, például a levelezésünkben.

– …már akinek van ilyen, értem alatta a levelezést, hisz manapság nem írunk levelet, csak e-mailt, meg sms-t.

– Én megrögzött levelező voltam és bizonyos fokig maradtam is. Ez nem egyfajta maradiság vagy elhatárolódás, hisz a kultúránk is szegényebb lenne, ha sok-sok egyéb mellett nem maradt volna fönn például Arany és Petőfi levelezése, vagy a híres Cassandra-levél, melyet az emigrációban élő Kossuth írt Deák Ferencnek. Egyúttal nagyon fontos irodalmi műfaj is a levél: Žagubica fölött a hegyekben rótta a sorokat Radnóti a Bori noteszbe, s született meg a Levél a hitveshez című csodálatos költemény, de hogy az egyik kedvencemről se feledkezzek meg: „Я к вам пищу – чего же боле? Что я могу еще сказать?” – Tatjana levele Anyeginhez, mely Puskin jóvoltából a világirodalom talán legszebb ilyen témájú alkotása: „Én írok levelet magának – Kell több? Nem mond ez eleget?”.

– Nyilván, tanár úr, a te fiókjaid is rejtenek értékes, sőt talán nem csak számodra értékes leveleket…

– Bizony, szép számmal, most rendezgetem, s olvasom újra őket. Mindmáig rendszeres levélváltásban vagyok többek között Alföldy Jenő irodalomtörténésszel, aki éppen Arany és Petőfi levelezését szerkesztette, de sok levelet váltottam egykoron Fodor Andrással, Kormos Istvánnal, valamint őrzök leveleket, Nagy Lászlótól és Jókai Annától is.

– Azt csiripelik itt, ahol élsz, a József Attila-lakótelepi verebek, hogy új kötettel is készülsz.

– Valóban, Mindenek szerelme lesz a címe az új kötetemnek, melyet reményeim szerint hamarosan kézbe is lehet venni. Nagy vágyam továbbá, hogy nyomdába kerülhessen végre az a mintegy negyven Jeszenyin műfordításom is, mellyel gyakorlatilag már elkészültem.

Névjegy: Kerék Imre József Attila-, Radnóti Miklós- és Arany János-díjas költő, műfordító és kritikus a Somogy megyei Háromfán született 1942-ben. Magyar–orosz–rajz szakos diplomáját a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerezte meg. Előbb Sávolyon, majd Fertőszéplakon tanított, 1974-től pedig nyugdíjba vonulásáig a soproni Belvárosi Általános Iskola, majd Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium könyvtárosa volt. – Formálódó élményeim között Bartók zenéjét, Van Gogh és Egry József festészetét, valamint Csokonai és Berzsenyi Dániel örökségét tartom számon. A kortárs lírából a legtöbb ösztönzést Csanádi Imre költészetétől kaptam, de sokat köszönhetek Fodor Andrásnak, Takáts Gyulának és Szederkényi Ervinnek is – vall költői pályájáról a 2012-ben Sopron Kultúrájáért-díjjal kitüntetett Kerék Imre.